Daphne du Maurier

A Manderley-ház asszonya

Országos bemutató

Romantikus bûnügyi játék két részben

Forditó: Hertelendy István

„Nesztelen léptû inasok, pattogó tûz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslõ rododendronok és temetõket idézõ, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása – ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek, séták a Boldog-völgyben és készülõdés a jelmezbálra – ennyibõl áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében…
Ennek a ragyogó éremnek azonban van egy árnyékosabb, egészen árnyékos oldala is. A titkos bûntudat, a névtelen szorongás, a rettegés ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytõl, mint a fényûzés és a kényelem. Mert félelem mérgezi az itt élõk lelkét: a fiatalasszony, Jane, a halálfejarcú Mrs. Danverstõl fél, s még inkább az elõzõ úrnõ, a halott Rebecca kísértetétõl – ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre és kiûzetik onnan. Maxim de Winter egy bûntettnek is tûnhetõ baleset leleplezésétõl és a botránytól retteg – de lényegében õ is Manderleyt fél elveszteni, mint ahogyan Manderley kedvéért tûrte oly soká, néma cinkosként egy démoni asszony aljasságait.
Jane és Max szerelme tiszta, lángoló, csak ez a félelem, csak ez a rettegés árnyékolja be: meddig áll még közéjük a Mrs. Danvers képében állandóan jelenlévõ harmadik, az elõzõ feleség, az elõzõ úrnõ? Bár az életkor szerint Maxtól várnánk el – a tapasztaltabb embertõl számonkérhetõ – bölcsességet a konfliktusok feloldásához, mégis Jane lesz az, aki szerelme, csakis a nõk sajátjának tudott intuíciója révén felnõ az idegroppantó feladathoz, s Manderley igazi úrnõjévé válik.
Hogy melyik Manderleyé? Mert az a régi, amelyben pillanatig sem pihent Rebecca szelleme – Max és Jane hibáján kívül – a lángok martalékává lesz s nekik kell majd megteremteniük az új Manderleyt. Jane-ban ott az erõ, a legnagyobb romantikus hõsöket idézõ szerelem a majdani visszatéréshez, az új Manderley felépítéséhez.” (Tatár Eszter, a rendezõ)
„A Manderley-ház asszonya lélektani krimi, a romantikus dráma és egy fordulatokban gazdag, némi humortól sem idegen «sugárúti siker-színmû» kevercse. Egy olyan, látszólag bûnügyi történet, amelyben egy idõ után már felismerni véljük a részleteket, hogy aztán az utolsó jelenet a meghökkentés erejével hasson.
Kellõen ódon, stílusosan angol: tehát egyszerre fényûzõ és lúdbõröztetõen szorongásos hely Manderley, ahová a ház ura éppen visszatér Velencébõl, karján új nejével. Elsõ felesége korábban tisztázatlan hajóbaleset áldozata lett. Rebecca sötét árnyékként tölti be a kastély minden zugát. Az õ emlékét õrzi a holt úrnõjéhez hû házvezetõnõ, aki az utódot nem tudja, nem is akarja elfogadni. A képhez tartozik még a férj nõvére, sógora, e kissé habókos házaspár, avagy a simulékony, ám szenvedélyeket rejtõ jószágigazgató, s a ház többi cselédje-bútora, élükön a nemzedékeket kiszolgált, mindig tökéletes megjelenésû fõkomornyikkal.” (Szûcs László)
(Daphne du Maurier regényébõl Alfred Hitchcock is készített filmet Rebecca címmel, Laurence Olivier-vel a fõszerepben)

 

Szereplők:

Bemutató: 1998.02.13