Al.Mirodan

A boldogságfelelõs

Vígjáték két részben

„Kitalált alak az az ismerõs tisztviselõ, sõt osztályvezetõ férfiú, aki Magdaléna boldogságának ügyét tervbe vette, beütemezte, s hozzá még kelléket is kiutalt a boldogság-raktárból? Természetesen: kitalált alak. Csakhogy a funkció, amelyet zúgolódva hordoz, az ügy, amelyet buzgalommal szolgál – az emberek legvalóságosabb vágyával azonos: segíti õket boldoggá lenni. A mesékben rendszerint tündérnek hívják az ilyet. Mirodan darabjában boldogság-felelõsnek.
S mert a szerzõ nyilván szívén viseli a hõsével pártfogoltatott emberi boldogságot, darabja biztos fedezékbõl indul támadásra a boldogságot veszélyeztetõ önzés, megalkuvás, hidegszívûség, szeretet nélküli birtoklási vágy ellen, amitõl Magdaléna szenved. Ez a biztos fedezék a darab alapszituációja: a néptanácsi szintrõl mûvelt ember-boldogítás, ahonnan – megfelelõ lõtávolban lévén – találó támadásra irányítható a komikum fegyvere.
Többszörösen érvényes és jellemzõ itt a «játék» megjelölés. A szerzõ eljátszik fõhõsével: hol íróasztalhoz, aktákhoz, határidõkhöz láncolt hivatalnokot, hol pedig rokonszenvesen félszeg szerelmes meteorológust csinál belõle. Színpadi helyzeteivel is játékosan babrál: valóságos és elképzelt vagy elképzelhetõ jeleneteket sorakoztat fel. A szereplõk aztán maguk is eljátszanak a maguk író-adta sorsával, egy kicsit mindig feltételes módban, hiszen, ami megtörténik velük, annak egy része csak megtörténhetne…” (Implon Irén, Fáklya)
 

Szereplők:

Bemutató: 1967.03.05