Friedrich Dürrenmatt

A fizikusok

Komédia két részben

Forditó: Fáy Árpád

„A fizikusok (1962) komédia - Brecht Galileijének ellendarabja. Dürrenmatt a hidegháború, az egész emberiséget fenyegetõ atomkatasztrófa ellen tiltakozik mûvében, az atomkor tudósainak emberfeletti felelõsségérõl szól. A zseniális dramaturgiai ötlet azonban helyenként háttérbe szorítja a valódi konfliktust, a fizikusok erkölcsi felelõsségének problémáját. Az ábrázolásmód, mely a téma és az író távolságát megteremti, itt is a groteszk, s talán itt a legérvényesebb az író megállapítása: «A groteszk csak eszköz ... hogy fizikailag is felfogjuk a paradoxot, a formátlanság e formáját, az arc nélküli világ arcát.»
A darab fõszereplõi a felelõsség elõl bolondokházába menekült tudósok. Ez az idegszanatórium tágul õrült világunk szimbólumává, melyben az elmebetegek a világ felrobbantásán munkálkodnak, s a józanok az õrültekházába menekítik gondolataikat, nehogy embertársaik ártalmára legyenek.
Dürrenmatt a klasszikus vígjátékok eljárást vette alapul: talált egy ötletet, és azt szabályos történetté bontotta ki. Maga a mû is sok mindenben vígjátékszerû, de világa és mondanivalója túl van a vidámságon. A tudósnak mint személyiségnek a felelõsségét vetette fel, ám ennél tovább jutott, és magáról a modern világról mondott ítélete. Möbius, a fõszereplõ, rájött a minden elképzelhetõ felfedezések rendszerének a titkára, és látva, hogy a politika, a gazdaság miként állítja a tudományt egyre embertelenebb célok szolgálatába, önként bevonul az elmegyógyintézetbe, hogy így mentse meg az emberiséget saját felfedezésétõl. De véletlenül a lehetõ legrosszabb bolondokházát választja, és visszafelé sül el elképzelése: a véletlen segítségével épp õ szolgáltatja ki felfedezését. «Csupán az õrültekházában vagyunk szabadok Csak az õrültekházában szabad gondolkoznunk. Odakint a szabadságban a gondolataink robbanóanyagok.» (Möbius) A szabadság a véletlen hatalmának elismerése, vagyis az igazi szabadság annak belátása, hogy nem vagyunk szabadok.
A darabhoz fûzött 21 pontban Dürrenmatt kijelenti, hogy «egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetõségei közül a legrosszabb következik be» (3.), «Ez a lehetõség szerinti legrosszabb fordulat sohasem látható elõre. Véletlenül következik be.»(4.) A drámaíró mûvészete nem más, mint hogy ezt a véletlent a lehetõ leghatásosabban juttassa érvényre a cselekményben (5.).
A fizikusok egyben az Oidipusz király 20. századi változata. Möbius, éppen úgy, mint Oidipusz, erkölcsi szigort, tisztaságot hirdet, és végül kiderül, hogy õ a legfõbb bûnös. Erre az értelmezésre utal a 9. pont:«A tervszerûen cselekvõ emberek meghatározott célra törnek. A véletlen akkor sújtja le õket a legnagyobb csapással, ha e véletlen következtében éppen a céljuk ellentétéhez érnek el: ahhoz, amitõl rettegtek, ahhoz, amit el akartak kerülni (pl. Oidipusz).» A lehetséges választ talán a 17. pont hirdeti: «Közös ügyeinket csak együttesen oldhatjuk meg».” (Kulturális enciklopédia)
„Möbius, minden idõk legnagyobb fizikusa, miután létrehozott egy felmérhetetlen jelentõségû felfedezést, emberi öntudata szerint csak egyet tehet: azt, hogy találmányát titokban tartsa és bemeneküljön vele az õrültek házába. Aztán két másik õrült fizikus társáról , «Newtonról» és «Einsteinról» kiderül, hogy különbözõ hatalmak titkos szolgálatának ügynökei (egyébként maguk is neves fizikusok). A feladatuk Möbiust vagy legalábbis a találmányát elrabolni.” (Szõcs István, Utunk)
 

Szereplők:

Bemutató: 1965.02.13