William Shakespeare

A makrancos hölgy

Vígjáték két részben

Forditó: Márton László és Rozsnyik László

Egész Páduában nem akad még egy olyan önfejû, éles nyelvû ifjú hölgy, mint Katalin. Már puszta híre is elriasztja a kérõket, míg jámbor húga, Bianca kezéért hárman is versenyeznek. De apjuk, az üreg Baptista csak akkor hajlandó férjhez adni Biancát, ha Katalint már fõkötõ alatt tudja… kapóra jön a sok csatán, kalandon edzett, vállalkozó szellemû Petruchio érkezése, aki ráadásul még gazdagon is akar nõsülni. Sietve vezetik Baptistához a vakmerõ férfit és õ a tisztes hozomány reményében azonnal megkéri jövendõbelijét… A büszke leányt mélységesen sérti, hogy erõnek erejével férjhez akarják adni, és a võlegényjelölt hetyke beszéde gyûlöletet kelt benne. Ám ez a gyûlölet nagyon is rokon a szerelemmel. Ha Kata nem vallja is be magának, Petruchio annál világosabban látja, hogy õk ketten éles eszükkel és törhetetlen életkedvükkel éppen összeillenek.
Petruchio már a menyegzõn elkezdi zabolátlan asszonykája megszelídítését. Megváratja a násznépet, majd amikor szegény Kata már félholt a szégyentõl, szedett-vedett maskarában toppan be és úgy vezeti az oltár elé. A szertartás után azonnal birtokára nyargal vele. Az éhes asszony elõl folyton ellöki a tálakat, hibát lelve bennük, ruházatát sem tudja felújítani, mert újdonsült férje egyetlen egyet sem talál megfelelõnek. Kata most már mindent dicsér, csakhogy véget érjenek gyötrelmei. Jutalmul Petruchio hazaviszi látogatóba az apai házba. Otthon közben Bianca is, némi bonyodalmak közepette, férjhez megy. Bianca esküvõjén derül ki, hogy õ az igazán makrancos, Kata pedig leckét ad az asszonyoknak hûségbõl, kedvességbõl, engedelmességbõl… (Színházi Kalauz nyomán)
„Kata makrancossága zabolátlansága mögött alapjában nemes jellemvonást, õszinteséget fedezhetünk fel. Hogy Shakespeare ezt az õ humanizmusában oly döntõ szerepet játszó vonást akarta ábrázolni Katában, abból is észrevehetjük, hogy Kata makrancosságát voltaképpen elejétõl fogva rokonszenvvel kísérjük, hiszen az õ természete nem alkuszik a gáláns szerelmi hazugságokkal és lázad a szülõi ház áporodott levegõje ellen. Ebbõl a szempontból – persze vígjátéki lebonyolításban – az egyéniség szabad kibontakozásának humanista eszményét képviseli.” (Lutter Tibor)
„Nevettük az élet örömeit habzsoló reneszánsz urak udvarlói modorosságát, a házassági ajánlatok (és szerzõdések) körüli alkunk mosolyogtunk (és el is gondolkoztunk), Katában és Biancában az örök Nõ vonásait fedeztük fel, a férfiszíveket hódító és tipró leleményességeikre rácsodálkoztunk, ám a szépet, a vonzót és az izgatót is bennük láttuk.” (Indig Ottó)
 

Szereplők:

Bemutató: 1997.02.16