Bródy Sándor

A tanítónõ

Falusi életkép három felvonásban

A századeleji „úri Magyarország” szellemi elnyomottjaihoz, az iskolák falai között kényszerû napszámos munkát végzõ tanítókról szól a darab.
A Tanítónõ, mint írói alkotás önmagában véve is bátor tett volt az elmúlt rendszerben. A három felvonásban Bródí felvonultatta a korabeli falu valamennyi hatalmasságát, aki mint sötét árnyék nehezedett rá a szegény népéletére, elvéve még apróka örömei „napfényét” is. Az itt ábrázolt falu valóságos, bár látatlan harca, a hatalmon lévõk harca az elnyomottakkal, a néppel, aki a darabban tulajdonképpen a tanítónõben van megtestesítve.
Õ az, aki az urak táborával szemben az adózással, dézsmákkal, katonaállítással, ingyenmunkával sújtott nép igazságát szólaltatja meg, akkor is, mikor tanítványait „alkotmánytanra” tanítja, akkor is, mikor szembe mer szállni a helyi hatalmasságok zsarolásával, akkor is, mikor sajgó szívvel bár, de meg nem alkuvó hajthatatlansággal mondja ki a döntõ érvet a szakítás pillanatában: „maga is más rang, más osztály, magának felfelé kell törni. Maradjon mindenki a maga pártján”.
„Tóth Flórával nem a távlatokban gondolkodó, harcos embert, csupán egy becsületes, tiszta fejû, jószándékú fiatal lányt állított a cselekmény középpontjába az író. Erkölcsi emelkedettsége azonban valamennyiüknél különbbé teszi. Az állandó kísértések pergõtüzében, megalázások közben érik, tudatosodik benne az igazság, és ezzel együtt gyarapodik, komolyodik Tóth Flóra embersége. Amikor az utolsó jelenetben emelt fõvel elhagyja a falut, fölényes gyõzelem az övé, s az õ gyõzelme jelképesen a jóság, az igazság, a becsületesség gyõzelme a gonoszság, a képmutatás, a csalás fölött .” (M. Implon Irén, Fáklya)

 

Szereplők:

Bemutató: 1956.01.28