Előadások / Szigligeti Társulat / 2024-2025

A természet vadvirága — Petőfi 200

2023. január elsején lesz 200 éve, hogy megszületett Petőfi Sándor.

Jókai Mór, a kor- és pályatárs írja róla:

“Rövid, alig tíz évig tartott írói pályáján Petőfi oly nevet vívott ki magának, melyet nemcsak a hazában nem fognak soha elfeledni, de amiről megemleget bennünket a külföld is s tartósabb bizonyságát látandja benne a magyar nép nemes lelkületének a történet bármelyik lapjánál.”

“Petőfi halvány, kifejezésteljes arccal bírt; erős haja dacosan felállt az ég felé, szemei vad, szilaj tűzzel villogtak, úgy hogy első tekintetre inkább visszataszított, mint vonzott. Jellemében állhatatos, kevéssé hajtható volt; könnyen haragudott és nehezen békült, az iránt, akit szeretett, határtalanul önfeláldozó, de egyszersmind határtalanul követelő is tudott lenni. Viseletében szerette a különöst, a rendkívülit, s vágyai mindig nagyobbak voltak, mint elért dicsősége.”

“A lánglelkű költő korán elhalt. Senki sem tudja, hol és mikor. Benne irodalmunk egyik legfényesebb csillaga hunyt el. Egyhirtelen meg sem lehet azt mondani, mit veszténk el benne; csak amint mindig jobban halad egyik év a másik után madárlátta sírja felett: úgy tűnik fel egyenkint, hogy hány helyen nincsen Petőfi?…”

A társulat minden korosztályt megszólító eseményekkel, tantermi előadással készül az évfordulóra.


Szereplők:



Rendező:

Szerkesztő:

Díszlettervező:

Jelmeztervező:

Vetítés:

Zenei munkatárs:

Ügyelő:

Bemutató: 2023.03.15


A természet vadvirága — Petőfi 200