Kárpáti Péter

Akárki

Országos bemutató

Moralitásjáték két részben

„A leghíresebb középkori drámában, az Akárki címû XV. századi moralitásjátékban az Embert váratlanul meglepi a Halál, és hirtelen számot kell vetnie egész életével. Mielõtt Isten bírói széke elé lépne, minden hozzátartozóját és földi javát elveszti, a Szépség, az Erõ és az Okosság sem segít rajta, csak vezeklés és a Jótett révén nyeri el a megváltást.
Itt nem a Gazdag Embert látogatja meg a Halál. Ez az Akárki nem az Everyman, nem is a Jedermann moralitásfigurája. Ezt az asszonyt történe¬tesen jól ismerjük. Történetesen a lakásközvetítõben dolgozik, ezen az igencsak kiábrándító munkahelyen, történetesen elvált, van egy tinédzser lánya és legalább-is egy jól fejlett gyomorfekélye. Nem tudjuk meg ugyan a pontos kórismét, mert Emma nem veti alá magát a szükséges vizsgálatoknak, de panaszai alapján egyre inkább meggyõzõdésévé válik, hogy menthetetlen beteg, s mielõtt öngyilkosságot követne el, nekilát rendbe tenni maga körül a dolgokat. Lót, fut, robotol, mert restanciái vannak. Csupa jelentéktelenség. Meglátogatja az anyját, a lányát, a barátnõjét, az elvált férjét. Meg akarja javíttatni az eldugult lefolyót, le akarja mosni az ajtófélfát, szeretné tudni, kell-e majd a lakás után örökösödési adót fizetnie a gyereknek. Keresi az emlékeit is, valami bizonyosságot, ami megfogható vagy legalább meg-fogalmazható. Csakhogy minden kiábrándítóan esetleges; a múlt idétlenül befe¬jezetlen, a jelen ostoba valóság. És senki nem tud segíteni. Még azt sem fogják fel az Emmához így vagy úgy közel állók, hogy halni készül. Hogy egyáltalán valami baja van.
Igen, voltaképp ezt fogalmazza meg az Akárki régi vándortémája is — hogy nincs senki, aki a végsõ számadásra, a halálba vezetõ úton elkísérne bennünket. Amott persze olyan allegorikus alakok veszik körül Akárkit, mint a Jótett, a Bölcsesség, a Szépség és a Tudás. Emitt, Kárpáti Péter darabjában reálisak a figurák, hiszen a jelen már nem kap támogatást a hitvilágtól. Ami Emmával történik, az nem vezeklés, õ nem kerül a Teremtõ színe elé, s nem tart a végítélettõl. És mégis, ennek a — ha úgy tetszik — kisszerû, mindennapi emberéletnek ugyanaz a tétje, mint az alapmû Akárkijének életében. Más drámai dimenziók, más megjelenítés, más világkép — de a lényeg azonos. Az ember a halál elõtt önmagát keresi.
Emma valahogy úgy, mint Beckett Az utolsó tekercsének vénembere, aki magnószalagra rögzített emlékei között kétségbeesetten próbál rálelni arra az egyetlen igaz pillanatra, amiért érdemes volt élni. Amikor Kárpáti hõsnõje egysze¬rûen csak rendet akar hagyni a háta mögött, maga se tudja, hogy ezekben a földhözragadt feladatokban a saját létezésének értelmét szeretné megtalálni. Az érzést, hogy szükség volt rá.” (Mészáros Tamás)
„Emma rohamokkal kísért rohanásának stációi egyfajta kronologikus rendben megidézik az életét. Elsõ feladata az istápolt anya további sorsának eligazítása, õhozzá megy – de az addig beteges, lányára rászoruló anya hirtelen önálló, öntudatos, sõt szerelmi kalandba lépõ nõnek bizonyul. Aztán a barátnõ következik, aki viszont van annyira fásult, hogy egy eladópult mögül nem képes felmérni a helyzet mélységét. Majd Emma az elvált férjnél (ürügy: «te vagy az egyetlen ügyvéd ismerõsöm») igyekszik törvényes mederbe terelni nemsokára árván maradó lánya ügyeit. A férj új felesége és Emma rövid jelenete a darab kisebb csúcspontja. Miközben Emma hány a volt férj fürdõszobájában, a fiatal új feleség csak annyit fog fel az egészbõl: a lerobbant «elõd» valamiféle igényt tart a férjre, ha csak a megértés szintjén is. Itt egy következõ dráma körvonalai rajzolódnak ki, s ez nagyon fontos: Kárpáti itt biztosítja, hogy a haláltánc körforgása Emma tragédiája után is folytatódni fog, a misztérium nem az egyes történethez tapad, hanem az egészet átfogja, és bizonyos pontokon finoman, erõltetés nélkül átragyog a hétköznapokon. A rendcsinálásban végül maga a lány, a tizenéves, lázadó, türelmetlen félig-gyerek, félig-felnõtt következik; õ Emma legnagyobb feladata. De róla is váratlanul derül ki, hogy korántsem olyan gyámoltalan, mint azt az anya gondolná, sõt éppen a szüzessége elvesztésén munkálkodik, igen tudatos és precíz akciókkal. A misztérium itt ismét átragyog a cselekményen, a lány partnerként ugyanis a tüdõgondozóból ismert szerelõt találja meg, akirõl Emma is, a nézõ is tudja már, hogy ugyanolyan gyógyíthatatlan betegséget hurcol, mint az anya. De a lánynak csak nõvé avatásában van rá szüksége, a figura mélyebb rétegei nem nyílnak meg számára. Bebizonyítja magának, hogy felnõtt nõ, itt kezdõdik az önálló élete. Itt válik egy következõ lehetséges Emmává.
A tablón végigtekintve kiderül, hogy Emma-Akárki különösebben nem hiányzik senkinek. Nincs olyan élõ, akinek számára õ nélkülözhetetlen. A mintavétel eredménye tehát visszafelé érvényteleníti Akárki egyediségét, nélkülözhetetlen és pótolhatatlan voltát. Õ mint élõ és mindenkitõl különbözõ ember, ezek szerint sosem létezett. Akárkibõl Bárki lett…” (Götz Eszter)
 

Szereplők:

Bemutató: 1996.04.16