Ardi Liives

Az emlékmû

Országos bemutató

Zenés vígjáték három felvonásban

Forditó: Maráz László

„Az észt drámaíró mestere a szatírának. Egyik legjobb, 1969-ben írott szatírája Az emlékmû. Liives ragyogó ötletének – egy kisvárosban felbukkan egy határozott fellépésû szélhámos, aki a város fõterén a saját emlékmûvét kezdi építeni – szinte minden lehetõségét felhasználta a gyávaság, a szûklátókörûség kipellengérezésére.
A kitûnõ észt szatíra színpadán mintha Hlesztakov vagy Osztap Bender mai leszármazottja kelne életre. Ugyanis nem mindennapi szélhámos õkelme, aki a kisváros figyelõ szeme elõtt készül saját szobrát a fõtéren elhelyezni, meglehetõsen sok vizet zavarva – különösen a fejekben. Mert szokatlan tevékenysége véleményezésre kényszerít – s ez nem megy valami könnyen a városka notabilitásainak: fõtitkároknak és fõépítészeknek, mûtörténészeknek és múzeumigazgatóknak, szerkesztõknek és újságíróknak, vagyis mindazoknak, akik az efféle vidéki kisvárosok felelõs posztjain találhatóak.
Abakus, különös kalandor és groteszk «népboldogító»… A kisvárosi múzeum pang, a fiatalok nem tisztelik közhelyekbe menekülõ szüleiket, a sajtó eseménytelen, a felelõsök kölcsönöket és szívességeket kérnek és kapnak egymástól, a hangszórók recsegnek, a történés pedig ara vár, hogy «végre történjen is valami»!
Ez a szabados, gátlástalan mûvész-vagány valóban hozhatna friss levegõt a városkába… Abakus azonban dilettáns, szélhámos, lebukásra termett pimasz; a késleltetés gyönyöre éppen abban van, hogy a kisváros társadalmi motorjai még pöfögnek – értekezlet, ülés, szakvéleményezés, vita, szoborleleplezés, érdekhajsza - , zakatolnak elõre, holott mindennek már semmi értelme.” (részletek a mûsorfüzetbõl)
 

Szereplők:

Bemutató: 1982.04.11