Méhes György

Barbár komédia

Õsbemutató

Játék a történelemmel három felvonásban

„Az emberi butaság komédiája akart lenni ez a darab, amint az alcímben is jeleztem: játék a történelemmel. Helytõl, idõtõl független játék, amit ezúttal (és csakis a játékot) komolyan kell venni. Azt akarom kifejezni benne, hogy az évezredek folyamán a kisembert számtalanszor átejtették már. Hamis jelszavakkal operáló hatalmasságok vermet ástak a gyanútlan egyszerû embernek, s az belebukott. Azért lett komédia, mert vallom, hogy a butaság, a barbarizmus elleni harcban legjobb fegyver a nevetés, a csúffá tétel. A fõszereplõk gyanútlanul esnek bele a kelepcébe, mert nincs fülük a hangzatos frázisok mögül kiszüremlõ hazugság és cinizmus meghallására. Meggyõzõdésem, hogy Nagyvárad az a város, ahol értik a tréfát…” (Méhes György, a darab szerzõje)

„Méhes «eljátszogat» a történelemmel… A darab cselekménye valamikor a középkorban játszódik. Valahol… idõtlen idõk barbár harcosai és õsasszonyai állnak itt szemben a minden korok imperializmusát és gyarmatosító törekvéseit megtestesítõ Bizánccal. Õserõ a rafinált civilizációval, õsi ösztönök a képmutatással, õsi szabadságvágy a nagyhatalmi törekvésekkel. Egyik oldalon az abszurd háború miatt abszurd életbe kényszerített vad népek, másik oldalin az egyéni érdekeit féltõ, bajkeverõ nagyhatalom…
Méhes kvádjai és markomannjai nem tudnak megszabadulni Bizánc szorongatásából, szinte az a küldetésük, hogy öldössék egymást, s fölöttük gyõzelmesen dörzsölje kezét a bizánci Szent Palota. Pedig nem óhajtják a háborút, s a szó szoros értelmében: szomjúhozzák a békét. De ostoba vezetõik, s fõként az Andronikusz-típusú szenátorok mindig megtalálják a módját, hogy felkorbácsolják az indulatokat, és okot találjanak a háborús konfliktusokra.
Segély a kisnépeknek? Adunk. Építsétek fel mindazt, ami Bizánc érdekei miatt leromboltatok. Katonai segélyre van szükségetek? Kaptok. Használhatatlan fegyverekben. Béke kellene nektek? Kaptok. Ennyi és ennyi ezer hordozható tábori oltárt. Könyörögjétek ki magatoknak a békét, ha ugyan képesek vagytok rá. Bizánc képviselõi tisztában vannak azzal, hogy a nagyhatalmak érdekei szabják meg a történelem menetét. Csak viaskodjanak a kisebb népek; kérjék csak számon egymástól: «Ki támadott elõbb?». Vitatkozzanak. «Mi csak azért támadunk, hogy megelõzzünk benneteket a támadásban”, stb.
S ki száll szembe az embertelenséggel? A költõ. A Tribuntok, akik a dolgok mélyére látnak és igyekszenek felhívni mindenkinek a figyelmét a dolgok valóságos természetére. Hangjuk pusztában kiáltott szó olyan korokban, amikor a kisembereket nyugodtan kijátszhatják egymás ellen, amikor a Tilitták és Buxinxok élhetnek jól csupán.
A szerzõ törekvése párhuzamot vonni a történelem és a ma körül, meggondolkodtatni a nézõt, hogy aztán õ maga vonja le a megfelelõ következtetéseket. Kinevettetni az «ágáló harcosokat», a bizánci felsõbb köröket, s nem utolsó sorban ráirányítani a figyelmet a központi kérdésre, hogy a béke és csakis a béke biztosíthatja a fejlõdést.” (az elõadás mûsorfüzetébõl)
 

Szereplők:

Bemutató: 1967.10.21