Ugo Betti

Bûntény a Kecskeszigeten

Színmû három részben

Forditó: Ispánki János

„Az Isola delle Capréban – talán a második világháború idején – három nõ viaskodik ugyanazért a magányos hegyi házba érkezõ férfiért: egy professzor özvegy felesége, annak leánya, valamint a professzor húga. Az idegen egy barátjuk hajdani fogolytársának adja ki magát, és – ami ebben a férfi nélküli magányban nem is megy nehezn – sorra mind a három nõt behálózza. A dráma voltaképpen addig izgalmas, ameddig Betti a három nõ növekedõ és brutális eszközöktõl sem visszariadó féltékenységét elemzi a maga ridegen tárgyilagos, mindig a lényegre tapintó módszerével. Az aprólékos lélekrajz ellenére jól érvényesül a cselekmény balladaszerûen sodró lendülete is; mintha valami régi-régi népmonda, mely egy elhagyott házhoz s annak egyik szobájába rejtett kútjához fûzõdik, csengene folyton vissza a fülünkbe. Itt már Betti eltér a kriminológia szigorú tényfeltárásától, s a dráma struktúrájába olyan szálakat szõ, amelyek egyenesen az olasz folklór felé mutatnak.” (Gáldi László)
„A mû elhagyott vidéken, magányosan élõ három asszony: anya, lány és sógornõje drámája. Egy napon ismeretlen férfi állít be hozzájuk. A magányba zárt asszonyok, létük és ösztöneik elemi zónáin tántorogva, a csalódottság, a reménytelenség, az érzékiség, a vágy ostorától ûzve, tehetetlenül hullanak a messzirõl jött ismeretlen csábító ölébe, aki nemcsak a meghalt férj, hanem az ösztönök végzetes üzenetét is hozza.
Elképzelhetetlen, hogy közösségi légkörben ilyesmi megtörténhetnék. A dráma nagy erõvel láttatja azt a tragikus torzulást, amely a közösségbõl kiszakadó, elszigetelõdött lelket szinte törvényszerûen sújtja. A «magány» mitológiájának mérgezõ atmoszférája lengi át ezt a megdöbbentõ történetet. «Mindez lehetett volna undorító is, ha a szereplõk tudatában volnának annak, amit cselekszenek. De nincsenek.»” – írja Jean Neveaux, aki a darab kapcsán jellegzetes módon az ösztönök lázadásáról beszél.
„Miért lett a Kecskesziget világsiker?
Mert Betti az ösztönök lázadásából félelmetes feszültségû drámát kerekített. A cselekmény feszültségét még csak fokozza a színhely zártsága és a kisszámú szereplõ. A formai megoldásban a konzervatívabb utat választotta: a szokásos kettõs cselekmény helyett végig a mû drámai eseményein marad a hangsúly, a dialógusok gondolati tartalma nem fékezi, hanem hajtja az eseményeket. A tartalomnak és formának ez a szerencsés összhangja a tömör és csillogó nyelv köntösében igen hatásos drámát eredményezett.” (Ispánki János, a darab fordítója)
„Három nõ él a kecskeszigeten. Ide érkezik Angelo, aki szintén elzártságból jön, egy másik «szigetrõl». És bár bebarangolta a fél világot, nem tudott szabadulni az egyedülléttõl. Négyük drámája a magánytól való menekülés drámája. Különbözõ környezetbõl kerültek ide, személyiségüknek más-más a meghatározója, de útjuk ugyanoda vezet: az eredendõ bûnön keresztül a megváltásig, amely lehet áldozatvállalás, szabadulás vagy halál. Betti «leszáll» a lélek titokzatos mélységeibe, ahol már nem az ember lakik, hanem a szinte állati ösztönök uralkodnak. És ebben rejlik humanizmusa is. Az ember megismerésére törekszik oly módon, hogy az „alászállásban” is talál felemelõt.” (Simon Judit, Bihari Napló)
 

Szereplők:

Bemutató: 1991.04.14