I.L.Caragiale

Egy szerelem balladája (Megtorlás)

Dráma két részben

Forditó: Fodor Sándor

Állítólag 1882-ben – Elisabeta Pop, a román társulat dramaturgja írja – az akkor iskola-revizor Caragiale egy dél-romániai kis falunak kocsmájában egy végzetesen szép leányt látott. A legények megbabonázottan bámulták, hogyan szolgál fel. Caragiale talán azt mondta: „De szép lány van ebben a kocsmában!” Mire azt válaszolták volna neki: „Haj, bojár, ezért a szép lányért még emberhalál lesz!”. Feltételezik, hogy e kurta párbeszéd elõzte meg a Megtorlás születését.
„A Megtorlás elõtt ünneplõbe öltözött, daloló, furulyázó ún. „kvázi”-parasztok jelentek meg a román színpadokon. Voltak, akik nagy komolyan állították, hogy a nép csak mint tömeg jeleníthetõ meg, külön nem, mert a parasztoknak nincs egyéniségük, jellemformálásukra nem érdemes vállalkozni. Caragiale … úttörõként elõször választja színpadi mûve fõhõseit a parasztok közül. Sokan vitatták kísérlete sikerét. Nem értették, amit a nagy kritikai realista már a múlt század végén megfigyelt, nevezetesen az erõszak, embertelenség terjedésének tendenciáját, az elidegenedést, nem tartották alkalmasnak a „bûn és bûnhõdés” lélekrajzának ábrázolására a román parasztokat. Anca, a bosszúálló asszony, aki figyelõ, ugrásra kész, nincs benne egy szemernyi megbocsátás vagy szánalom. Ion, a boldogtalan, megbomlott erdõkerülõ, szelídsége, ártatlansága, jósága és õrült víziói. A kocsmáros, a lelkiismeret-furdalás, a leleplezéstõl való félelem, a komor színek különbözõ árnyalatait viseli magán. Gheorghe, a falu tanítójának életszerû alakja.” (Vörös Lobogó, Mózer István)
 

Szereplők:

Bemutató: 1987.05.08