Konsztantyin Szimonov

Egy szerelem története

Színmû három felvonásban

Forditó: Gréda József

„Örök, sohasem érdektelen kérdés áll a darab középpontjában: csak a szakadatlan lobogás õrizheti-e meg a házastársi szerelmet, vagy elegendõ-e, ha csak csöndesen, mintegy a hamu alatt parázslik az egyenletes tûz?
Kátya, a szép, okos fiatalasszony boldog szerelemben él férjével, Márkov mérnökkel, az Északi Sarkvidék rakpartjainak lelkes építõjével. Ragaszkodásában lemond saját tanulmányai folytatásáról is, követi férjét a legistenhátamögöttibb északi munkatelepekre. De amikor hirtelen meghal a kisfiúk, a szörnyû szerencsétlenség után már nem találnak egymásra, régi érzelmeikre. Az asszony most már üresnek érzi így az életét, ismét beiratkozik az egyetemre és férjét is a fõvárosban tartja. Márkovot a bánat emészti, Moszkvában nem érzi otthonosan magát, a messzi utakhoz, tág térségekhez, bátor vállalkozásokhoz szokott férfi, és hûl a levegõ a házastársak körül.
Ezt használja fel Vaganov, az asszony régi, de kikosarazott udvarlója. Látva az elhidegülést, igyakszik beférkõzni az asszony bizalmába, virágkosarak garmadáit küldi, egyszóval azt igyekszik nyújtani az asszonynak, ami annak leginkább hiányzik: a tudatot, hogy szeretik, hogy szükség van rá. Kátya még most sem Vaganovot, hanem Márkovot szereti. Tõle várja a megváltó szót, azt, hogy «szeretlek», azt, hogy «nem élhetek nélküled». De Márkov zárkózott és büszke; szabad választást enged a feleségének s õ maga elvonul. 1939-et írunk, Márkov önként jelentkezik a mongóliai frontra és egyedül hagyja asszonyát. Döntsön.
Vaganov csak erre várt. A nagyállású, nagy tapasztalatú férfi erélyével és önbizalmával ostromolja Kátyát, aki vár és halogatja a választ, nem hajlandó Vaganovhoz költözni. Márkov elment, nem is ír, a régi szerelemnek most már csak egyetlen szószólója marad Kátya mellett: Golub, a vén medve, Márkov nevelõ apja, aki nemrég érkezett Moszkvába, négyhónapos, a sarkvidéken dolgozóknak járó szabadságra. Ismeri az embereit: tudja, hogy Kátya nem szerethet mást, mint Márkovot, de tudja azt is, hogy Márkov büszke félreállása mögött ott a mély és igaz szerelem. Mikor aztán Markovnak egy levelébõl megtudja, hogy a férfi Kátyának is írt – sajnos Vaganov címére, mert azt hitte, hogy felesége már odaköltözött – Golub vár, hogy Vaganov adja át a levelet Kátyának. Hiába vár: Vaganovnak, mint kiderül, az az elve, hogy ha egy férfi a szerelméért küzd, akkor jogos minden, még becstelen eszközt is felhasználnia. Golub kényszeríti a levél átadására.
Színváltozás: a mongol fronton vagyunk, Márkov utász-századának kötözõ-sátra elõtt. Hofman, a fotóriporter repülõgépen készül haza Moszkvába, viszi a sebesültek leveleit. Egyedül csak markov nemír, hisz múltkori levelére sem kapott választ, felesége búcsúsürgönyét pedig annak idején Vaganov is aláírta volt… Azt persze õ nem tudja, hogy Vaganov az asszony tudta nélkül írta alá: ez is hozzátartozik a módszeréhez: minden eszközzel! Márkov csak egyre kéri Hofmant: ha Moszkvában jár, fényképezze le neki Kátyát, hadd legyen nála kép a «volt» feleségérõl. Amibõl persze Márkov kapitány-bajtársa, aki eddig hiába faggatta a családi ügyei felõl, most egyszeribe minden megért…
Ismét Kátyánál vagyunk. megérkezett Hofman: tábori egyenruhája és burkolt célzásai sejtetik Kátyával, hogy ezt az embert a férje küldte. De a beszélgetésbõl az is kiderül, hogy Vaganov a maga környezetében már feleségének mondja Kátyát. A fiatalasszonyban asz efelett érzett felháborodás és a fotóriporter rejtélyes küldetése ismét fellobbantja egyetlen, igaz szerelmét: hiába intéz hozzá Vaganov «ultimátumot», õ marad.
A mongol fronton teljes a szovjet hadsereg gyõzelme. De most Nyugaton mozgolódnak a szovjethatalom ellenségei. Márkovék ezredét átteszik a nyugati határvidékre. A mérnök és kapitány-barátja betoppannak a moszkvai lakásba, s mert senkit sem találnak otthon, leteszik csomagjaikat és elmennek a városba. Holmijaikat, levélkéjüket Vaganov találja meg s azonnal eldugja. Mikor pedig megérkezik Kátya és Golub, álszent módon ígéri, hogy lemond mindenrõl, csak ezt a búcsúestet töltsék vele, mégpedig a városon kívül – nehogy Kátya összetalálkozzék a férjével! Odarendeli az autóját, mindenkit siettet – és ekkor érkezik Márkov és bajtársa. Most persze nemcsak Vaganov alattomossága derül ki, hanem az is, hogy Kátya és Márkov szerelme nem múlt el egy pillanatra sem. Kátya megérti, hogy örök, egyenletes tûz az igazi, de Márkov is belátja, hogy azért hébe-korba új hasábot kell a tûzhelyre rakni.” (Az elõadás mûsorfüzetébõl)
 

Szereplők:

Bemutató: 1955.11.06