Szigligeti Ede

Házassági három parancs

Zenés vígjáték két részben

Elsõ parancs: „Egy házban csak egy család lakjék, és ne tarts senkivel közös asztalt.”
Második parancs: „És ne gondolj azzal, ami a házasság elõtt történt; és ne kutass hitestársad holmija közt; és ne legyen legjobb barátnéd, sem barátod, sem nagynénéd; és nem kell mindjárt tûzbe jönni, sem bõkezûnek lenni.”
Harmadik parancs: „És ha összevesztél, és ha válni nincs kedved, békülj meg naplemente elõtt, hogy hosszú házaséletû légy a földön.”

„Szigligeti Házassági három parancs címû darabja egy évre a Liliomfi elsõ elõadása után került színre a Nemzeti Színházban (1850. dec. 20.), s tehetségének tán inkább sokoldalúságát, mint mélységét bizonyítva. Cselekvénye át-át csap a bohózat mezsgyéjébe s a meséje is egy jó bohózat sok elemét rejti magában, de vagy nem akart bohózattá válni, vagy nem tudott vígjátékká finomulni s innen van, hogy hatásában nem egységes… Ránk nézve, mint egy új iránynak – a magyar vaudevillenek – alapvetõ mûvétõl az elismerést meg nem tagadhatjuk.
A darab második elõadásáról így írt az egyik újság kritikusa (Remény, 1851. január): «Általában véve eleitõl végig érdekes, mulattató, comicai jellemek és situatiok dolgában egyaránt erõteljes, tartalmas, egyszerû alaptárgya mesteri kézzel van bonyolítva…»
Szerkezetileg legnagyobb hibája, hogy a harmadik felvonás csak mesterséges szálakkal van az elõbbiekhez fûzve.” (Bayer József)
Az elbukott szabadságharc nyomán az országban kialakuló robbanásig feszült hangulatot, tudatosan magyar témájú, politikailag semleges bohózatokkal kívánta Szigligeti enyhíteni (ezért sokan támadják, no persze utólag, hogy miért nem foglalkozik társadalmi kérdésekkel ez idõben). Sokan elfelejtik, hogy az akkori világ legnagyobb hadserege állomásozott itt Miklós cár vezetésével, ami lassan átadja a helyét a Bach korszaknak nevezett besúgói, titkosrendészeti tisztek tömkelegét alkalmazó osztrák elnyomó hatalomnak, akinek éber figyelme egyik centrumában épp a színházak álltak. Szigligeti tisztában volt a keretekkel, amelyek leszabályozták cenzúrával az elõadható darabok sorát. Fontosnak tartja, hogy a magyar nyelv megszólaljék színpadról, s az ellenséggel szemben az egyetlen hatásos fegyverrel élve, nevetésre bíztatta honfitársait. A humor és derû az, amivel szemben a legádázabb elnyomó se tud semmit se tenni. A humor nyelvi specifikus, megfoghatatlan, kedves, nem bántó, mégis célra tart, és legfõképpen, ma úgy mondanánk stresszoldó hatású. „Értem én a viccet, értem, de nem szeretem" - mondás az elnyomó hatalmak talán egyik kedvenc mondása is lehetne. Ebben a közegben Szigligeti brillíroz. Megírja és nagy sikerrel játsszák a Házassági három parancs bohózatát.
Vígjátékainak középpontjában a családi élet, kivált a házasság kérdése áll. E darabokban a házasfelek (a házasulandók) egymással korántsem egyenlõk, a házassági szerzõdésekben a pénz, a vagyon játssza a döntõ szerepet. A Házassági három parancs házasfelei már így kerülnek össze; Dörgei elõször pénzért akar nõsülni, azonban vagyont szerezve rájön: nõsülhet szerelembõl is. Viola meg elõbb szerelembõl szeretne nõsülni, pénztelensége azonban arra kényszeríti, hogy „spekulációból kössön házasságot”.
 

Szereplők:

Bemutató: 1994.10.29