Előadások / Szigligeti Társulat / 2024-2025

Bertolt Brecht

Koldusopera

Zene: Kurt Weill

Zenés játék három felvonásban

Forditó: Blum Tamás

„Brecht, John Gay Koldusoperájának vette át a címét és egy régi ponyvahistóriát vitt színpadra mégpedig úgy, hogy a cselekményt a viktóriánus Angliába helyezte. A modern kapitalizmus gúnyképévé változott a darab: szindikátusba szervezett koldusokkal és utcalányokkal,romantikus rablóbandával és szentimentális rendõrfõnökkel, „sírig tartó” szerelemmel és elhagyott lányok bosszújával. Az egész történetnek hiteles külvárosi és népi romantikája van, hiteles ponyvahõsökkel, szívet facsaró történettel. A könnyû, olcsó vásári történet egy pillanatra sem engedi lankadni a figyelmet, az ötletzuhatag és Kurt Weil furcsa külvárosi muzsikája, annyira leköt, hogy mire észrevesszük magunkat, meg is értettük Brecht mondanivalóját: a kapitalista társadalomban minden üzlet: a szánalom éppen úgy, mint a mélyebb emberi érzések. Rablói ugyanúgy tõkések, mint a tisztes polgár, utcalányai éppen úgy eljárhatnak a templomba, mint a tisztes polgári hölgyek. S úgy ítéli el a polgári társadalmat, hogy az elõadás végére valamennyien szívünkbe zárjuk Bicska Maxit, ezt a Liliommal rokon szoknyavadász banditafõnököt

(a harmincéves éves színészi jubileumát ünneplõ Cseke Sándor alakítja). És a lágyszívû, korrupt rendõrfõnököt, akárcsak a londoni koldusok teljhatalmú munkaadóját és feleségét, a szerelmes szívû Pollyt, az elhagyott és ezért bosszúszomjas utcalányt, a Maxi megszöktetésén fáradozó még romantikusabb szívû szerelmes leányzót” – K.I.,Fáklya

„A Koldusopera fordított világ, amelyben a „lent” példázza, hogy mi történik „fent”, és ha talpára állítják, menthetetlenül kicsorbul a mondanivalója. Ha a sétapálcából nem ugrik elõ a tõr, az arszlán (vagy play boy – miért ne?) kihívó eleganciája mögül a gengszter vagy a maffióta, akkor az elõadás már nem az, aminek lennie kellene. Ez nem jelenti azt, hogy rossz. Csak éppen nyájasabb, kedélyesebb. Persze lehet, hogy egyszersmind élvezhetõbb is, sõt ( a Fáklya is megírta), hogy a váradi közönség így sem adta meg magát könnyen a színpadi hatásnak” – Kacsir Mária, A Hét

„Évek óta divat dicsérni a nagyváradi színház magyar tagozatát…Úgy tûnik, hogy Nagyváradon megszületett az, amit évekkel ezelõtt már óhajtottunk: az együttes. Amelyben vannak kiemelkedõbb és kevésbé kiemelkedõ alakítások, de az összbenyomást mégis az együttes-hatás sugallja, s a nézõ ilyenfajta érzéssel, esetleg megfogalmazott véleménnyel távozik: jó volt a társulat” – L.L., Ifjúmunkás