Horia Lovinescu

Láz

Dráma két részben

Forditó: Páll Árpád

„A «mi» és az «én» konfliktusát viszi színpadra Lovinescu darabja. Az öncélú, makacs individualizmus ütközik meg benne a társadalmi öntudattal, az egymás iránti felelõsséggel. A konfliktust, egy Delta-vidéki halásztelepre került orvos és felesége, Nelli összefonódó drámájában bontja ki a szerzõ, igényes lélekábrázolással.
A drámai összeütközés arra a közkeletû igazságra épül, mely szerint a megpróbáltatásokban válik el, ki mit ér. Lovinescu két fõhõse, meg a köréjük sorakoztatott többi szereplõ is eleve magasfeszültségû áramkörben mozognak, cselekszenek, pontosabban formálódnak jobb, teljesebb emberré.
A sokrétûen ábrázolt Toma doktor fejlõdésében egy becsületes, jószándékú fiatal tehetség beérését, társadalmi szerepének vállalását követhetjük nyomon, s az üres intellektuális gõg, a társadalmi hasznosság nélkül létezõ érték feltételezésének feladását is. Kiinduló és végpontját tekintve, Toma doktor útja egyenesen felfelé vezet. Attól kezdve, hogy apósa házát, meg annak tekintélyével szerzett klinikai állását elhagyva a Deltába megy, hogy saját erejébõl teremtsen magának egzisztenciát, egészen addig, míg 10-12 év múlva elutasítja a most már saját érdemeiért felkínált tanársegédi állást – az orvos átéli a tûzkeresztség élményét. Megnyeri a nép bizalmát és önmaga becsülését. De elveszti rajongva szeretett feleségét. Nelli, a polgári individualizmus, meg a polgári jólét kettõs falával körülbástyázott asszony nem tudja követni férje változását. Magányában felõrlõdik. Mégis Nelli a másik véglet képviselõje az orvossal szemben, nem ellenséges, csak gyáva, nem visszataszító, csak szánni való. Nellinek is megadatik a maga fordulópontja, s attól kezdve félénken és gyámoltalanul, de elszántan és önuralommal elindul magánya szomorúságából az emberek felé. Halála nem az igyekezete csõdje. Toma megpróbáltatásainak betetõzéséül szánta az író a végsõ próbatételt.” (Implon Irén, Fáklya)
 

Szereplők:

Bemutató: 1962.10.14