K.Iszajev – A.Galics

Nem magánügy

Vígjáték három felvonásban

Forditó: Cséri Lili és Kardos György

„AlekszandrGalics egyetlen valaha megjelent darabja két helyen más és más címen szerepel – a TELEFONHÍVÁS TAJMÍRRÓL és TAJMÍRI HÍVÁS, a magyar fordítása NEM MAGÁNÜGY! címmel készült el egykor.
A Moszkva szálló 13. emeletének szalonjában, amelyet a túlzsúfoltság miatt lakószobának alakítottak át, összeverõdik néhány ember. Egy fiatalember az Északi Sarkról, egy szerelmes geológus, egy öreg vidéki méhész, egy színházi ember…
Így indul Iszajev és Galics vígjátéka. Hogyan segítik egymást, mint szovjet emberek, hogyan szeretnek, hogyan élik tovább az életüket: ezt mondja el a darab, amelynek szereplõi valójában kitûnõ, jószándékú, becsületes szovjet emberek, akiket a véletlen furcsa, mulatságos helyzetekbe sodor 24 órára.
Az 1947-ben íródott darab mondanivalója mély és nagyon tanulságos. A közös ügyért való szocialista helytállásra tanít minket, és olyan emberekkel ismertet meg, akiknek életében nincs fontosabb a haza ügyénél, mert jól tudják, hogy sorsuk, létük, boldogságuk nem választható el a haza sorsától, lététõl, boldogságától. A darab szereplõi csak a véletlen folytán kerülnek komikus, feje tetejére állított helyzetekbe, lényegében azonban derék szovjet emberek…
Ezekre az emberekre komoly feladatokat bízott a Párt és az állam és õk tudatában vannak felelõsségüknek.
Például a tajmiri építkezések gazdasági vezetõje, aki méltó erre a megbízatásra, képes lemondani, amire oly régen vágyott – Moszkva megnézésérõl -, mert Tajmirról beszélni akarnak vele az elvtársak. Barátai ügyét is a legnagyobb lelkiismeretességgel intézi. Nem tehet róla, hogy a véletlen folytán annyi félreértés középpontjába kerül.
Az öreg méhész lelkesedése, aktivitása meghazudtolja korát, körömszakadtáig tud küzdeni egy városért, amely most épül valahol a Szovjetunióban.
A fiatal geológusnak van egy nagy megoldatlan magánügye, mindamellett õ is helyátt, becsületesen eljár Tajmir ügyében, és éppen ez az ügy hozza meg boldogságát szerelmével, akivel az ismeretlen Tajmirba mennek dolgozni.
A mûsoriroda igazgatója sem kíváncsiságból avatkozik más emberek életébe, hanem igaz, õszinte segítõ készségbõl…” (a darab mûsorfüzetébõl)
„Igaz, itt találkozunk klasszikus vígjátéki típusokkal (a szórakozott ember, aki folyton a pizsamáját keresi és nem veszi észre, hogy rajta van, a gyáva szerelmes, a magát zseniálisnak tartó énekesnõ és az unatkozó zongorista) és hasonló „klasszikus” helyzetekkel is: összetévesztik a szereplõket, egy telefon amely pontosan akkor szól, amikor nem kellene stb., de ugyanakkor a darab egy rendkívül értékes gondolatot sugároz, amelyet humorral és könnyedséggel közvetít: a szovjet ember hatalmas és lenyûgözõ együttérzését és nagylelkûségét, amely a személyes ügyet, a magánügyet a közös nagy ügy szolgálatába állítja. (Margareta Bãrbuþã)
 

Szereplők:

Bemutató: 1960.10.27