Henrik Ibsen

Nóra

Színmû három felvonásban

Forditó: Németh László

„…nem a nõi emancipáció idõszerûsége miatt él és hat ma is elevenen Ibsen drámája a színpadokon, nem is sajátos szabadságeszméje a megragadó, mely a maga korában ellenállhatatlanul vonzotta az arra felesküdõk táborát. A 19. századi polgári társadalom rajzának klasszikus maradandósága az, ami áthidalja a századokat. Az a kép, amely típussá sûrítve mutatja be a polgári család jellegzetes figuráit, s a hazugság álarca mögött meghúzódó üres, tartalmatlan házaséletrõl épp úgy kimondja az ítéletet, mint az emberek életét irányító érdekszempontokról. Egy család válságának tükrében az egész polgári társadalom válságát érezteti.
A boldogság látszatának csillogó bûvkörében élõ babafeleség egy napon ráébred életformájának hazugságára. Nem magától jut erre a felfedezésre, saját régebbi tettének fenyegetõvé duzzadt következményei döbbentik rá. Az asszonyt, aki szeretetbõl törvényellenes cselekedetet – váltóhamisítást – követett el, éppen az kárhoztatja és taszítja el magától, akiért az vétkezett. A férj addig észrevétlenül rákényszerített akaratának, elveinek béklyói hirtelen szétpattannak. A babafeleség több nem képes játszani elõbbi szerepét, mert világossá vált elõtte, hogy az semmi több nem volt, csak szerep, amit ura és parancsolója kedvére vállalt éveken át. Helmer játékszere gondolkodó emberré érik és elindul önálló útján, hogy megkeresse igazi önmagát. Nóra ráébredését megalázó helyzetére, emberi öntudatának kifejlését, majd sorsdöntõ elhatározásának megérlelõdését valószerûvé tette Dukász Anna ábrázolása.” (M. Implon Irén, Fáklya)
 

Szereplők:

Bemutató: 1956.10.27