Varga Gábor

Tábornokok

Lehet-e Holnapot tervezni úgy, hogy a tegnapot elfelejtjük? Lehet-e dicsõséges jövendõben gondolkodni úgy, hogy a múlt tanulságait nem szívleljük meg? Elfelejthetõ-e az elfelejthetetlen? Letagadható-e a letagadhatatlan? Kiirtható az emlékezetünkbõl például az aradi Golgota? ... Lehet-e "olyan-amilyen magyarság"-ról beszélnünk, ha megfeledkezünk egy pillanatra is az elõttünk voltak küzdelmeirõl? Ha áldozatvállalásuk és önfeláldozásuk példája a kollektív amnézia prédájává lészen? Ha a "figyelmeztetés legutolsó lehetõségeként" tanulság tételre citált História - idézet 1980-as kötetem borítószövegébõl - az információrobbanás világában olykor-olykor a kelléktárból elõrángatható, de amúgy Isten-igazából senki által nem igényelt avítt relikviává degradálódik?

Minden bizonnyal nem én vagyok a legelsõ - sem pedig a legutolsó - aki ezeket a meglehetõsen kényelmetlen kérdéseket felteszem. A magyar szellemiség nálamnál sokkalta, de sokkalta jobban pallérozott elméi felvillantották már nem egyszer ezt a kihívást. Azt, hogy a Múlt tanulságain okulva próbáljuk megóvni magunkat az esetleges hasonló tévedésektõl. Azt, hogy '48 öröksége mindmáig érvényes mementókat sorakoztatott fel számunkra...

A kérdések kérdése csak az, meg tudjuk-e hallani - képesek vagyunk-e egyáltalán megfejteni - a számunkra szóló üzenetet itt és most? A másfélszáz évvel ezelõtti tragédia kódol-e számunkra valamiféle jövõrebíztatást?

Ha igen úgy ezen két évvel ezelõtti iparkodásom nem volt hiábavaló!

Mint ahogy nem hiábavaló - meggyõzõdésem - Thália papjainak jelen tetemrehívása sem.

Varga Gábor: Historia - magistra vitae

Szereplők:

Bemutató: 1999.03.14