Eduardo de Filippo

Vannak még kísértetek

Kísértetjárás három felvonásban

Forditó: Debreczeni Ferenc és Mészöly Dezsõ

„A szerzõ neves színészcsalád sarja, maga is kiváló színész és ugyanakkor az olasz dráma egyik kitûnõ költõje.
De Filippo a század húszas éveinek avantgardista, valóságellenes törekvéseibõl átvette a bátor útkeresést és minden látszólagos képtelensége mögött az éles szemmel megfigyelt valóság rejtõzik.
A színház, a színjátszás, az emberi élet alapos ismerõje. Témáit kevés kivétellel a kispolgárság és a velük érintkezõ rétegek és osztályok életébõl meríti. Filippo nem a nép alapvetõ kérdéseit veti fel, nem nyúl a parasztok és munkások problémáihoz, de kiváló színpadi tudással, remek írói eszközökkel leplezi le a kispolgár ellentmondásait, hibáit és úttalanságát.
Furcsa, számunkra szokatlan komédiájában erõs érzéket mutat a drámai paradoxon iránt, boszorkányos ügyességgel keveri a tragikust a komikussal. A nézõ csak ül, figyel, az író játszik vele, mint macska az egérrel, s õ nem tudja, nevessen-e vagy sírjon és végül megadja magát a fonák helyzetek, a hatáskeltõ beállítások, a remek jellemábrázolás és a kacagtató humor kavalkádjának.” (Dr. Gróf László, rendezõ)
„Magából a darabból, amelyet szerzõje a tömérdek bohózati elem ellenére sem vígjátéknak, hanem kísértetjárásnak nevez, kiderül, hogy valóban vannak kísértetek – ott, ahol valakinek érdeke, hogy legyenek. Egy ilyen valaki, a házibaráton élõsködõ férj alakja köré szövi Filippo a darab mulattató históriáját. Aki ismer ilyen férjet, az próbálja magát az õ helyzetébe élni: nem kellemesebb a feltételezés, hogy a dugsegélyt kísértet lopta a háziköpeny zsebébe, mint a beismerés, hogy bizony az asszony udvarlója volt?” (g.j., Fáklya)
 

 

Szereplők:

Bemutató: 1956.12.08