Lucia Demetrius

Visszatérés az álmokból

Színmû három felvonásban

Forditó: Kelemen István

„A színmû cselekménye kettõs színtéren bonyolódik, egyrészt – a keretet alkotó elsõ és utolsó képben – a valóság, az ébrenlét síkján, egy vidéki városban, másrészt pedig a térrel, idõvel és a természetes összefüggésekkel szeszélyesen-önkényesen bánó álmok birodalmában. Mária, az építész és Anatol, az orvos tizenhét éves gyermekükkel együtt boldog, kiegyensúlyozott, céltudatos családi életet élnek. Az értelmiségi házastársak hivatásukat szeretõ emberek, teljesen feloldódnak abban a boldogságban, amelyet a közösség számára végzett hasznos munka fakaszt lelkükben. Ezt a biztos egyensúlyt ingatja meg kissé, viszonylag rövid idõre, mint ahogy a víz tükrén gyorsan elsimuló gyûrûket vet a beledobott kavics, egy váratlan látogatás. Máriát felkeresi elsõ szerelme, fiatalkori barátja, Laurenþiu, aki húsz évvel ezelõtt került külföldre, s most, nagyvilági, üres csillogású barátnõjével, Verával, szülõhazájában van átutazóban. Laurentiu talán még õrzi vonzódását, a találkozás újból fellobbantja benne az érzelem lángját s rá akarja bírni Máriát, hogy külföldi kalandok kedvéért hagyja faképnél férjét. Mentõangyal képében tetszeleg, amikor a «jobb sorsra érdemes» nõt ki akarja szabadítani a szerinte prózai környezetébõl, brutális munkakörébõl és csillogó életmódot ígér. De Máriát társadalmunk nevelte, a dolgozó nép törekvéseivel azonosuló értelmiségi hû asszony, gyermekét szeretõ anya. Szilárdan áll a lábán, a vendég ajánlata egy pillanatra sem okoz dilemmát számára. Valamikor Mária is szerette a férfit, s így parányi nyomot mégis hagy lelkében a viszontlátás. Egymagában ül a verandán és gondolkozik: «Mi történt volna akkor? Milyen lenne az élet… másképpen?»
Itt a darab cselekménye átvetítõdik a kusza álomképek síkjára, ahol «végig éli» az a másik életet, amely a férfi mellett lett volna osztályrésze. Ebbe a ködös álomvilágba apró réseket üt és a réseken keresztül fényszikrákat lövell a való élet egy-egy pillanatra feltûnõ jele: a veranda repkényének, a tintás ujjnak a megpillantása. Mit hozott volna Máriának az a másik élet? Képek sora ad választ erre: csalódást, kiábrándulást, az önmarcangoló tépelõdés óráit, napjait. Árnyéka lett volna egy fölötte kétes értékû mûvészembernek, aki mellett elsorvadtak volna saját emberi kvalitásai, erényei. Velence, Párizs egy másik, a hazugságokra, képmutatásra, csalásra, megaláztatásra épült rend fojtó levegõjét nehezítette érzékeny lelkére. Milyen felszabadult öröm, megkönnyebbülés volt számára a nyomasztó álmok kitérõjébõl újra valóságunk fényes útjára jutnia – felébrednie. A «visszatérés» után értette meg igazán, hogy csak valódi élete teheti boldoggá, nyugodttá.” (Gy. Szabó Gyula, Elõre)
 

Szereplők:

Bemutató: 1963.10.13