Szép Ernõ

Võlegény

Színmû három felvonásban

„A Võlegény a pénz komédiája. Fox Rudi csak a hozományért venné feleségül Kornéliát, Kornélka tiszta szerelemre és boldog házasságra vágyik, s amikor nem kapja meg, a daliás fogász szegényes rendelõjébõl a Casino de Paris szeparéjába, majd egy kõgazdag férfi karjaiba menekül. Menekül, menekülnének mindketten: a századeleji Pest kispolgári életének kereteit akarják szétfeszíteni, messze maguk mögött hagyni a filléres napi gondokat, a kifizetetlen bérû, sivár lakást, a címírást, a varrást, a megalázkodást. Kisszerû, sivár és csaknem olyan romlott a közeg, amely körülveszi õket, mint egy Balzac-regény – vagy közelibb és alacsonyabb hasonlattal – egy századvégi francia vagy magyar naturalista színmû világa… Innen vágynak el; csoda-e, ha Fox Rudi a második felvonás nagyjelenetében szinte költõi himnusszal fordul a Pénzhez, amely messze röpítené a gyûlölt közegbõl?…
A második felvonás, Kornélia és Rudi vallomása a színmû lírai csúcspontja; a két monológ köré helyezett nyers, nem egyszer karikaturisztikus szituációk komikuma, sõt a két fiatal egymásra találásában is ott rejlõ groteszk csak fokozza a hatást: a remek karakterfigurák ellenállhatatlanul mulatságos forgataga után most két ember, két sors mutatkozik meg.” (Réz Pál)
A kispolgári lét alsó peremére csúszott, középosztályi allûröket dédelgetõ famíliának a filléres gondokból, az örökös pénzzavarból egyetlen kiút volna, ha a legkisebb leányzó némi közvetítõi segédlettel egy jól keresõ férj karján a házasság révébe juthatna. A Papa, a magának katonatiszti múltat hazudó örökös kávéházi habitué (törzsvendég), az örökké sápítozó, könnyen lepattogzó erkölcsi mázzal bekent Mama, Mariska, a varrógéprobotba beleszürkült, még némi realitásérzékkel bíró nagyobbik nõvér, a besavanyodott, irigykedõ kisebbik nõvér és a pipogya öcs – megannyi tagja annak a Szép Ernõ Võlegény címû darabjában felállított, egyszerre elszomorító és komikus panoptikumnak, mely az eladó lány uszályába kapaszkodva kísérel meg partra vergõdni. A „cél” érdekében, a várva várt võlegénynek fesztvizitje alkalmával, egy-két fertályóra erejéig nevettetõen kétségbeesett kísérletet tesznek arra, hogy megteremtsék egy „konszolidált polgári család” otthonának illúzióját. Peremlétük árulkodó jegyeit, tárgyait igyekeznek eltüntetni-maszkírozni, a szomszédságot körbekunyerálják a polgári lét „nélkülözhetetlen”kellékeiért, a tölcséres gramofontól a cselédlányig. A férjfogó „dramaturgia” értelmében a munkakerülõ, lányaitól biliárdpénzt kuncsorgó Papának a vendég megérkezése után kell aktatáskás, komoly családfenntartóként betoppannia, hogy „szerettei keblére siessen”.
Nagyon hamar kiderül, hogy a várva-várt, szépreményû Fox Rudi cinikus hozományvadász, akinek a pénz a mindene, hiszen rosszul menõ fogászati rendelõje nem biztosít annyi jövedelmet, hogy kaszinóbeli barátai mellett az éjszakai élet kiskirálya lehessen. Neki is van egy díszletembere, a Fater személyében, aki bármikor beugrásra kész bérjajgatóként a „jól menõ rendelõ” kelléke.
Szép Ernõ színmûvének újabb fordulatait az „eladó” lány színeváltozásai képezik. Amikor szertefoszlanak a tiszta szerelemmel, a boldog házassággal kapcsolatos illúziói, inkább vállalja a kopár fogászati rendelõ kínálta kétes életlehetõséget az otthon kisszerûsége helyett, majd hamarosan megunva a fogász-szeretõi státuszt, egy „kõgazdag” úr karjaiba menekül. A legkisebb leányzó elõtt megnyíló „lehetõség” nagyon hamar megszédíti a család méltatlankodó felét is, csak éppen a hozományvadász kaszinólakóban támad fel a féltékenység s ennek nyomán a szerelem, melynek hatására a fiatalok szerényen bár, de beeveznek a házasság révébe. – Szilágyi Aladár
 

Szereplők:

Bemutató: 1997.11.21