Hírarchívum / Lilliput Társulat 2015.10-16
II. Fux Feszt - összegzés
Október 5-10 között II. Fux Feszt 20 bábszínházi előadást vonultatott fel Nagyváradon. A Bethlen Gábor Alap, a nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Román Kulturális Minisztérium és a Bihar Megyei Tanács támogatásának köszönhetően 6 nap alatt 14 bábszínház produkciója volt látható a Fekete Sas palotabeli Árkádia Bábszínházban, illetve a nemrég felavatott Szigligeti Stúdióban.
A II. Fux Fesztivál, hétfőn, a Lilliput Társulat bemutatójával (Két mese a hársfa alatt), a debreceni Vojtina bábszínház, a Kaposvári BábSzínTér illetve a főutcán felvonuló Szárnyas Sárkányok gólyalábas utcaszínházi előadásssal kezdte a fesztivált, míg a versenyelőadások sora kedden indult. Az október 6-án 12 órától hivatalosan is megnyitott fesztivál hat versenyelőadást és 14 vendégelőadást vonultatott fel. A szakmai zsűri mellett idén gyerek- és pedagógus zsűri is díjazta a látottakat. A kolozsvári Puck bábszínház, a marosvásárhelyi Áriel ifjúsági és Gyermekszínház, a temesvári Csiky Gergely, a sepsiszentgyörgyi Cimborák, a szatmárnémeti Brighella bábszínház és a Lilliput Társulata között a legjobb alakítás díját, a fesztivál nívódíját illetve a legszebb látványért járó Fux Pál díját osztották ki. A szakmai zsűrit Kozsik Ildikó bábrendező, teatrológus, Zsigmond Andrea kritkus, Sardar Tagirovsky rendező és Horányi László színész alkották. A pedagógus zsűriben az óvónőket Farkas Tünde, a tanítókat Veszprémi Emőke, a tanfelügyelőséget pedig Pető Csilla képviselte.
A pedagógus zsűri által díjazott előadás a Ha én lennék Mátyás király… a kolozsvári Puck Bábszínháztól. A gyerek zsűrinek, valamint az őket “gardedámozó” Simon Judit újságírónak a színes és szórakoztató Csomótündér tetszett a legjobban, így az ő díjukat a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház csapata vitte haza. A szakmai zsűri a legszebb látvány díját szintén a Csomótündérnek adta. A legjobb alakítás amolyan csoportos díjjá minősült, hiszen a Cimborák Bábszínház Verstől versig című előadásában sok ilyet láthattunk. Végezetül a legjobb előadás díját pedig a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata kapta A helység kalapácsa című előadásáért. Gratulálunk mindenkinek!