Hírarchívum / Lilliput Társulat


Hírarchívum / Lilliput Társulat 2017.06.09

Évzáró a Szigligeti Tanodában

Csütörtökön, június 8-án a Szigligeti Tanoda második végzős évfolyama két csoportja csaknem harminc diákjának évzáró előadására került sor az Árkádia Bábszínházban.

„A 2013-ban létrehozott Szigligeti Tanoda célja, hogy a résztvevő általános és középiskolás diákok színházi szakemberek által vezetett kreativitás- és készségfejlesztő tréningeken keresztül közelebbről is megismerjék a színház világát” – mondta el megnyitó beszédében Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője.  

A 17 órától kezdődő alkalmon Biró Rozália, a Tanoda fővédnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s elmondta, szülőként maga is tapasztalhatta milyen odaadással dolgoztak együtt a színészek és a gyerekek az elmúlt két évben. Elsőként Hanyecz Debelka Róbert és Stéfán Bodor Mária csapata lépett színre, akik Ágai Ágnes NEMzedék alkotásának színpadi verzióját vitték színre. Ezután a Lélek Sándor Tibor és Németi Emese által vezetett csapat következett: ők az Arany-évfordulóhoz kapcsolódva a költőóriás Híd-avatás című balladájából készítettek előadást.

A tanodások által bemutatott produkciókat Hajdu Géza színművész, valamint Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója és a Szigligeti Tanoda Egyesület elnöke méltatta. A főigazgató elárulta, a szeptembertől induló évfolyam új szakiránnyal bővül: „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Foltin Jolán, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas táncművész-koreográfus felajánlása nyomán a kövtkező kétéves ciklusban néptáncoktatási modult is indítunk a Szigligeti Tanodában” – mondta.

A produkciókat, illetve a beszédeket követően a főigazgató és a csapatvezetők oklevelekkel és ajándékcsomagokkal díjazták az est fellépőit, ugyanakkor sor került a Szigligeti Önkéntesek Csoportjának ünneplésére is: elismerésben részesült a Szigligeti Színház összes önkéntese, a közülük legtöbbet tevékenykedő öt diákot pedig Páholy-szintű kitüntetéssel díjazták a szervezők.

Az esemény a Szigligeti Tanóda és a Szigligeti Önkéntesek Csoportja logójával díszített torták megvágásával, illetve jóhangulatú együttléttel folytatódott.