"Itt felejtettem a szívemet"

Február 16-án, vasárnap 17.00 órától mutatja be German Vesziljevics Matvejev A csodálatos kalucsni című mesejátékát a Szigligeti Színház Lilliput Társulata. Az előadás különlegessége, hogy rendezője Seres Lajos, a Szigligeti Színház Életműdíjas bábművésze, a társulat alapító tagja, aki A csodálatos kalucsni elmúlt hét évtizedben műsorra tűzött négy adaptáció mindegyikében dolgozott, kezdetben színészként, majd rendezőként. A társulat A csodálatos kalucsni bemutatójával nyitja meg fennállása hetvenedik évfordulója alkalmából szervezendő eseménysorozatát. A rendezőt az előadásról, valamint a bábszínházhoz való kötődéséről kérdeztük.

Hogyan emlékezik vissza a bábszínház kezdeti éveire?

Jómagam szinte a kezdetektől tagja voltam a bábszínháznak. Tulajdonképpen véletlenül kerültem ide, de volt szerencsém olyan alkotókkal együtt dolgozni, akikkel ez volt az életünk, a hivatásunk. Kezdő színészként például Kovács Ildikó és Fux Pál világhírű párosa számtalan feladatra készített fel, ez pedig rengeteg gyakorlással és áldozatos munkával járt. Munkánk eredményeképpen rutinos társasággá váltunk és ezáltal az ország egyik legjobb társulatává nőttük ki magunkat. Ezt az évek alatt számtalan elismerés is bizonyította.

Miért olyan kedves a szívének A csodálatos kalucsni című előadás?

Minden bábművésznek élete folyamán kialakul egy előadás vagy akár egy bábu iránti szeretet. A bábszínház hőskorában ismerkedtünk megA csodálatos kalucsnival, ezzel a vérbő, humorral teli igazi bábdarabbal. Több éven keresztül sikert sikerre halmozott ez a mesedarab. Jómagam legjobban Behemótot, a kis vadászkutyát szerettem meg, aki az ártatlanság és csibészség megtestesítője. A gyerekek imádták és aktív részeseivé váltak az előadásnak. Nem véletlen, hiszen a kiváló cselekmény mellett a színészek maguk is nagyon élvezték a szerepek adta lehetőségeket. Megemlítendő, hogy a vadász szerepét olyan színészóriás is játszotta, mint Cseke Sándor, emiatt nem csupán a gyerekek, hanem a felnőttek is előszeretettel látogatták az előadást. Rengeteget turnéztunk vele, Székelyföldre többször is visszahívtak bennünket.

Milyen visszatérni a bábszínházba?

A bábszínház a második otthonom. Mikor átvettem az életműdíjat, megkérdezték tőlem, hogy amióta nyugdíjas vagyok, hiányoznak-e a bábok és a gyerekek? Én itt felejtettem a szívemet, ezért mindig visszatérek, és figyelemmel kísérem fiatal kollégáim munkáját. Öröm velük együtt dolgozni, irigylésre méltó figyelemmel alkotnak.

Van-e különbség a 18 évvel ezelőtt színpadra álmodott kalucsni és a mai között, hiszen ezen idő alatt felnőtt egy új generáció?

Biztos vagyok benne, hogy a mai gyerekek is éppoly lelkesedéssel fogadják majd az erdő lakóinak tanulságos történetét, mint elődeik, hiszen a gyereklélek korszellemtől függetlenül szomjazza a szép és jó történeteket. A csodálatos kalucsni pedig egy ilyen, örökérvényű mese, tanulságos történettel.