Hírarchívum / Lilliput Társulat .
Sikeres volt az első babaszínházi előadás
Szombaton tartották meg a Kezeslábas című babaszínházi előadást, amelyet a kecskeméti Bartal Kiss Rita rendezett. A rendező rendkívüli érzékét a bábszínházi előadásokhoz és a gyermeki lélek megszólításához a váradi közönség már megismerhette, hiszen Bartal Kiss Rita rendezte az évadkezdő Csipkerózsika és a nemrég bemutatott Toldi előadásokat is. Legutóbbi rendezése a Kezeslábas, amelyet kifejezetten kisbabáknak szánt. A babaszínház alkalmával a szülők és a kisgyermekek együtt nézték meg a 15-20 perces, színekben és mozgásban gazdag előadást. A babák kényelméért és a családias hangulat kialakításáért az előadótermet kifejezetten a kicsik igényeinek megfelelően rendezték be: a padlószőnyegen színes párnákon, kockákon ülhetnek vagy mászkálhatnak, míg a szülők széken vagy akár a szőnyegen, gyermekükkel közösen tekinthetik meg az előadást. A produkció elején a színészek – Gnädig Kornélia, Szentpéteri Lenke és Lélek Sándor-Tibor bábszínészek – a gyermekekkel közösen játszottak, mintegy bevezetve őket az előadásba, amelyben domináltak a színek, a formák, a mozgás és a zene, mindaz ami egy kisgyermeket le tud kötni úgy, hogy meg is értse, mi zajlik a színpadon. Az előadást követően a gyerekek megismerkedhettek, felfedezhették a díszletelemeket, játszhattak egymással és szüleikkel.
Babaszínház
Szőke Kavinszki András a társulat művészeti igazgatója az előadást követően elmondta, hogy ez az alkalom lehet a kicsik első találkozása a színházzal, bábszínházzal, ezért fontos, hogy az előadás olyan elemekből épüljön fel, amit a pár hónapos babák és a három éves gyermekek is megértenek. Hozzátette, hogy az áprilisi alkalmaktól kezdve a társulat is hozzáad egy kis többletet az előadásokhoz. „Meghívunk különböző szakembereket, pszichológusokat, táplálkozási tanácsadókat, akik az előadást követően elbeszélgetnek a szülőkkel, tanácsokkal látják el és válaszolnak a kérdésekre” – mondta el Szőke Kavinszki András. A következő babszínházi előadásra legközelebb április 7-én és 14-én kerül sor.
Nagy Noémi - Bihari Napló-