Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2019.06.06

Szegfűk és rózsák

Újra a Szigligeti Stúdióban vendégeskedik a GG Tánc Eger az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatként működő - a kortárs tánc közönség számára befogadható formáit alkalmazó -, dinamikusan fejlődő fiatal társulat. A magyar és külföldi vendégalkotókkal és táncművészekkel egyaránt együtt dolgozó együttes tagozatvezetője Topolánszky Tamás, aki társulatával már sokadszor látogat Nagyváradra.

Szegfűk és rózsák (Carnations and Roses) című előadásuk rendező koreográfusa Clébio Oliveira, brazil származású Németországban élő koreográfus. Tanulmányait Rio de Janeiróban végezte, ahol több mint tíz évig élt és alkotott. Koreográfusként és kortárs táncoktatóként érkezett Németországba a Kiel-i Balett meghívására, s azóta főként Európában – jelenleg Berlinben - él és dolgozik.

Oliveira a szerelmet választotta előadása témájául, hiszen a szerelem évezredek óta mozgatórugója az emberi gondolkodásnak, valamint meghatározó szerepet tölt be az antik mitológia, a vallások, a filozófia és a művészetek világában is. A koreográfus, ezúttal az agy szemszögéből vizsgálja a szerelmet és a szenvedélyt.

Mi játszódik le elménkben, mikor szerelmesek vagyunk? Milyen kapcsolatot létesít egymás közt a test és az agy?

Hogyan jellemezhető ez az érzés egy reálisabb szempontból nézve? Hogyan viselkedik az agyunk a szenvedéllyel szemben?

Mindezen érzésekre, vágyakra, találkozásokra világít rá, tesz fel kérdéseket és ad válaszokat a GG Tánc Eger előadása, amelyet június 12-én este 20 órától láthat a közönség a Szigligeti Stúdióban. Jegyeket a Szigligeti Színház jegypénztárában és a biletmaster.ro oldalon válthatnak a nézők.