Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2019.06.14

Földvár felé

Ismét útnak indult tegnap a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese, hogy VANmeSE című előadásukat új helyszínen, Dunaföldváron is bemutathassák.

A Dunaföldvári IV. Családi Napok szervezőinek meghívására, a Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus által színpadra állított VANmeSE című előadást ma délután 18 órai kezdettel mutatják be a Dunaföldvári Vár udvarán.

A zenés, verses táncelőadás nagy sikert aratott mindenhol ahol eddig lehetőség nyílt a bemutatására. A mai alkalom különlegessége, hogy ezúttal szabadtéren játszódik majd a darab, amelyben kiváló kortárs szerzők versei hangzanak el, többek között Szabó T. Anna és Kukorelly Endre alkotásai melyeket szintén kortárs zeneszerzők Kiss Ferenc és Lázár Zsigmond zenéi kísérnek.

Foltin Jolán alkotótársai az előadás elkészítésében – a fent említett zeneszerzők mellett – Novák Eszter – rendező munkatárs, Appelshoffer János, Rémi Tünde, Brugós Sándor, Kerekes Dalma és Tőkés Imola – koreográfusok, valamint Cristina Breteanu díszlet- és jelmeztervező voltak

Az előadás szereplői a Nagyvárad Táncegyüttes tánckara és zenekara, valamint  a Szigligeti Társulat színészei szeretettel várnak minden kedves nézőt ma délután Dunaföldváron!