Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2020.10.23
Fiatal tehetségek az Infinite Dance Festival színpadain
Változatos műfajú előadásokkal várta közönségét október 22-én az Infinite Dance Festival. Az eseménysorozat második napján a Pataky Klári Társulat, a Létra Kulturális Egyesület és a Contemporary Creative Dreamers együttesek léptek színpadra.
Elsőként a Kis esti vakság című előadást láthatta a közönség a Szigligeti Stúdióban. A Pataky Klári Társulat fiatal táncosai által előadott kortárs tánc- és mozgásszínházi előadásról Králl Csaba kritikus korábban így fogalmazott: "Sűrűn egymásra rakódó, megtört, szaggatott mozdulatsorokból szövevényesen kialakított előadásai végig az absztrakció és az érzéki kifejezés határán billegnek".
Az esti nagytermi előadás első részében az Awakening, azaz Ébredés stábja lépett színpadra. Az akrobatikus mozdulatokkal és bohóctrükkökkel előadott előadásban két világ - a valós és a képzeletbeli - feszült egymásnak, az előadók pedig kizárólag nonverbális eszközökkel mesélték újra, a maguk költői nyelvén, fény és árnyék örök konfliktusát.
A nagytermi program második részében egy fiatal bukaresti független csapat, a Contemporary Creative Dreamers produkcióját láthatta a közönség. Az egyetemi műhelymunkából önálló előadássá fejlődött Nihil Sine Deo egyszerű terében mindenekelőtt az emberi test került a középpontba: a komoly erőnlétet igénylő mozdulatsorok és a finom gesztusok váltakozásában pedig a fizikai való és az isteni minőség viszonyára világított rá az előadás dramaturgiája.
A fesztivál pénteken, október 23-án, Oberfrank Réka AfterEverAfter című stúdiótermi produkciójával folytatódik, ezt követően, 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében az európai hírű Duda Éva Társulat és Frenák Pál Társulat mutatják be előadásaikat.