Társulataink / Szigligeti Társulat
Gróf László
színmûvész, fõrendezõ, színházigazgató
Születési helye, ideje: Abádszalók, 1891. július 6.
„1913-ban végzett a Színi Akadémián, de pályáját már 1910-ben megkezdte Nagyváradon, a Szigligeti Színházban ahol 1930-ig maradt. Az I. világháború után átvette a színház igazgatását, melynek tagja volt 1948-1967 között. Egy ideig a szatmárnémeti társulat tagja, a harmincas években bukaresti színházakban játszott (Alhambra), majd a Thália Színház színésze és rendezõje Kolozsvárt. 1946-ban a közgazdasági karon írta meg doktori disszertációját A színház gazdasági problémái címmel. Életének utolsó két és fél évtizedében visszaszerzõdött Nagyváradra, ahol egy idõben a fõrendezõi teendõket is ellátta. Operettszínészként tartja számon a közvélemény. Prózai szerepekben nyújtott alakításai is sikert arattak. Ötvenéves színészi jubileumán még mindig figyelemre méltó jellemformáló készséggel elevenítette meg Harpagont. Mind zenés, mind prózai rendezéseit helyzetteremtõ erõ és kifogástalan stílusérzék jellemezte. Érdemes mûvész.” (In.: Magyar Színházmûvészeti Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994)
Díjak:
Érdemes mûvész (1957)
Szerepek:
Ferdinánd fõherceg
Kálmán Imre: Csárdáskirálynõ , 1962
Közremûködõ
Elõadó
Elõadó
Elõadó
Fellépõ
Harpagon
Molière: A fösvény , 1950
Matis Atvasar, zománcozó mester
Arvids Grigulis: Agyag és porcelán , 1950
Grenwood, öreg kém
L. Szejnyin – Tur fivérek: Szembesítés , 1949
Bârlea Andrei
Aurel Baranga: Nadragulya (A dudva) , 1950
Rubinstein
L. Szejnyin – Tur fivérek: Ha majd üt az óra , 1951
Herbert Willer
Borisz Lavrenyov: Amerika hangja , 1950
Fooller
Howard Fast: Harminc ezüst pénz , 1952
Szellemfi, vándorszínész
Szigligeti Ede: Liliomfi , 1952
Tache Farfuridi, ügyvéd
I. L. Caragiale: Az elveszett levél , 1951
Elõadja
Okajomov professzor
Alexandr Nyikolajevics Afinogenov: Kisunokám , 1954
Bucºan, nagyiparos
Mihail Sebastian: Lapzártakor , 1954
Fõúr
Bródy Sándor: A tanítónõ , 1956
Miska, fõpincér
Kálmán Imre: Csárdáskirálynõ , 1955
Mr.Adamo
Hans Lucke: Bûnügy , 1957
Fanarin
Lev Tolsztoj: Feltámadás , 1957
Dr.Ardelean Virgil, osztályvezetõ sebész-fõorvos
Rimanóczy Kálmán: Éjszakai ügyelet (Mûtét) , 1957
Rafael, portás (gonosz lélek)
Eduardo de Filippo: Vannak még kísértetek , 1956
Péter cár
Ny.A.Adujev – Scserbacsov: Dohányon vett kapitány , 1959
George Stan
Knurov
A.N.Osztrovszkij: A hozománynélküli lány , 1959
Ioniþã törvényszéki bíró
Lucia Demetrius: Három nemzedék , 1958
Pelikán, fõúr
Kálmán Imre: Mister X (A cirkuszhercegnõ) , 1961
Jackson, ügyvéd
Al. Mirodan: A hírhedt 702-es , 1960
A fõinkvizítor
Friedrich Schiller: Don Carlos , 1962
Clinton
John Boynton Priestley: Botrányos kapcsolat Mr.Kettle és Mrs.Moon között , 1962
Harpagon, Cléante és Élise apja szerelmes Mariane-ba
Molière: A fösvény , 1964
Schultz bácsi
Földes Mária: Baleset az új utcában , 1964
Lefkovics, ügyvéd
Móricz Zsigmond: Úri muri , 1964
Pantazi
Horia Lovinescu: Láz , 1962
Doktor
Horia Lovinescu: Egy mûvész halála , 1964
Lichtenfels, táborszernagy
Lehár Ferenc: A mosoly országa , 1966
Alkotások:
Rendező
Molière: A fösvény , 1964
Rendező
Rendező
Ny.A.Adujev – Scserbacsov: Dohányon vett kapitány , 1959
Magyar színre alkalmazta és rendezte
Gherase Dendrino: Szálljon a dal... , 1958
Rendező
Rendező
Katona József: Bánk bán , 1958
Rendező
Eduardo de Filippo: Vannak még kísértetek , 1956
Rendező
Rimanóczy Kálmán: Éjszakai ügyelet (Mûtét) , 1957
Rendező
Lehár Ferenc: Cigányszerelem , 1957
Rendező
Kálmán Imre: Csárdáskirálynõ , 1955
Rendező
Horia Lovinescu: Rombadõlt fellegvár , 1955
Rendező
Bródy Sándor: A tanítónõ , 1956
Rendező
Martos Ferenc – Huszka Jenõ: Gül Baba , 1954
Rendező
Mihail Sebastian: Lapzártakor , 1954
Rendező
William Shakespeare: A makrancos hölgy , 1954
Rendező
Kacsóh Pongrác: János Vitéz , 1953
Rendező
Valentyin Katajev: Bolondos vasárnap , 1959
Rendező
Johann Strauss: Cigánybáró , 1960
Rendező
I. L. Caragiale: Az elveszett levél , 1951
Rendező
Szigligeti Ede: Liliomfi , 1952
Rendező
Howard Fast: Harminc ezüst pénz , 1952
Rendező
Radu Boureanu: Ordasok , 1952
Rendező
Johann Strauss: Cigánybáró , 1950
Rendező
Borisz Lavrenyov: Amerika hangja , 1950
Rendező
Mihail Arkagyevics Szvetlov: Húsz év múlva , 1950
Rendező
L. Szejnyin – Tur fivérek: Ha majd üt az óra , 1951
Rendező
V. Vinyikov - V. K. Kracht - V. J. Tipot - I. O. Dunajevszkij: Szabad szél , 1951
Rendező
Aurel Baranga: Nadragulya (A dudva) , 1950
Rendező
Móricz Zsigmond: Pacsirtaszó , 1949
Rendező
Eugen Marian: Amerikai Szent Johanna , 1949
Rendező
L. Szejnyin – Tur fivérek: Szembesítés , 1949
Rendező
Lucia Demetrius: Válaszúton , 1949
Rendező
Olexandr Jevdokimovics Kornyijcsuk: A fehér köpeny (Platon Krecset) , 1949
Rendező
Arvids Grigulis: Agyag és porcelán , 1950
Rendező
Molière: A fösvény , 1950
Rendező
Gergely Sándor: Vitézek és hõsök , 1948
Rendező
Vaszilij Vasziljevics Skvarkin: Ifjúság , 1948
Rendező
Molière: Nõk iskolája , 1948
Rendező
Rendező
Mikszáth Kálmán: Különös házasság , 1949
Rendező
Beaumarchais: Figaro házassága , 1949
Rendező
Valentin Katajev: Bolondos vasárnap , 1949
Rendező
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig , 1949
Rendező
Corneliu Dragoman: A 88-as õrház , 1949
Rendező
Szilágyi László – Márkus Alfréd: Nem leszek hálátlan , 1947
Rendező
Rendező
Rendező
Kálmán Imre: Csárdáskirálynõ , 1962