Társulataink / Szigligeti Társulat
Hermann Szabolcs
karmester
Hermann Szabolcs (Csomaköz, Románia, 1990. november 19. –) erdélyi magyar karmester, a Hermann Musik Egyesület elnöke. Zenei tanulmányait magánúton kezdte, majd a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium matematika-informatika szakot elvégezve 2009-ben elsőként veszik fel a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia karmester szakára, Petre Sbârcea osztályába. Kolozsváron megalapította a KEL-kórust, mellyel több évig tevékenykedtek, mint a kolozsvári Piarista templom kórusa. 2013-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Ligeti András, Medveczky Ádám és Gál Tamás karmesterekkel tanulja tovább a szakmát. Az egyetemi évek alatt tanárai voltak még: Wilheim András, Horváth Balázs, Párkai István, Kutnyánszky Csaba, Erdei Péter, Klézli János. 2014-től a bécsi Zeneművészeti Egyetemen folytatja tanulmányait Simeon Pironkoff és Johannes Wildner tanítványaként. 2013-tól a Budapest józsefvárosi Szent József templom karnagya volt, majd 2015 szeptemberétől a szatmérnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia vendégkarmestere lett. 2015-ben létrehozza a Hermann Musik Egyesületet, melynek segítségével elindítja a Zenélő Ifjúság Mozgalmat. E mozgalom rendezvényei a Csomaközi Nyári Zenei Tábor, a Csomaközi Zenés Vasárnapok koncertsorozat, és a Csomaközi Kórustalálkozó. 2017-ben megalapítja a Szatmári Gyermekkart. 2015-től a Csomaközi Nyári Zenei Tábor művészeti vezetője és tanára. 2016 októberétől a budapesti Operettszínház karmestere és korrepetítora. 2017 októberétől Selmeczi György tanársegédje a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Egyházzenei gyűjtése eredményeképpen a Téged, Isten, dicsérünk énekeskönyvben és orgonakönyvben kiadta a Szatmári Egyházmegyében szájról-szájra terjedt katolikus népénekeket.
Szerepek:
Alkotások:
Karmester
Jacobi Viktor: Sybill , 2019
Zenei vezető
Huszka Jenő: Gül Baba , 2021
Zenei vezető, karnagy
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő , 2023
Karmester
Földes Imre - Harmath Imre - Ábrahám Pál: Viktória , 2024