Társulataink / Szigligeti Társulat

Papp Magda

színmûvész

Erdély-szerte ismert hangverseny-énekesnõ, operett-primadonna, sanzonénekesnõ, magánének tanár volt.
1921. március 10-én született Kolozsváron.
Énekesnõi diplomáját 1943-ban szerezte meg a M. Kir. Kolozsvári Zenekonzervatóriumban, ahol elõbb Zsembery Elvira (zongora), majd Mihályffy Irén (ének fõtanszak - akadémiai osztály) irányításával végezte tanulmányait.
1944-tõl a nagyváradi zeneiskola magánének tanára.
Koncerténekesnõi pályáját 1947-ben önálló dal- és áriaesttel kezdte Nagyváradon. Tanári hangversenyek, filharmóniai és kamarazenei hangversenyek, irodalmi mûsorok mindenkori meghívottja. A nagyváradi róm. kat. Székesegyház Ének- és Zenekarának állandó szólistája.
Az 1954-1955-ös évadban a Kolozsvári Állami Magyar Opera magánénekese. Családi okok miatt tér vissza Nagyváradra.
1955-1975 között a Nagyváradi Állami Magyar Színház tagja, húsz operett és daljáték fõszerepét magába foglaló repertoárral. Színházi karrierjének évei alatt is állandó vendége a hangversenyeknek, irodalmi mûsoroknak. Különösen nagy figyelmet szentelt a kortárs hazai zeneszerzõk énekhangra írt mûveinek bemutatására. Számos õsbemutató fûzõdik nevéhez.
Elõadómûvészi tapasztalatait a hetvenes évek derekán nagysikerû sanzon-estek alkalmával gyümölcsöztette.
Az 1982-ben megjelent nagylemezén (Szállunk a nyárból…, Electrecord, Bukarest) dalokat és sanzonokat énekel. A 2003-ban megjelent CD-jén dalokat, sanzonokat, népdalfeldolgozásokat énekel. (Erdélyi hangok 2., Kriterion, Kolozsvár).
A kolozsvári, bukaresti, budapesti rádió máig õrzi felvételeit. A bukaresti TV több mûfajban örökítette meg mûvészetét.
Egész pályafutása alatt tanárként hivatásának tekintette a tehetséges fiatal énekesek pályára segítését. Többen közülük világhírû mûvészekké váltak.
1959-ben Munka érdemrenddel, 1967-ben Kulturális érdemrenddel tüntették ki.
Élete utolsó két évét Békéscsabán, gyermekeinél töltötte. Az 1990/1991-es tanévtõl a Békéscsabai Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola magánének tanára volt.
1992. május 25-én hunyt el Békéscsabán.
2007.május 25-én újratemetik hamvait a nagyváradi Rulikowski temetõben, és a mûvésznõ halálának 15. évfordulója alkalmából jótékonysági emlékestet szerveznek a színházban, majd november 1-én ünnepélyesen felavatják síremlékét.
Fõbb szerepei: Rosalinda (J. Strauss: Denevér), Arzéna, Szaffi (J. Strauss: A cigánybáró), Szilvia (Kálmán Imre: Csárdáskirálynõ), Francia királykisasszony (Kacsóh Pongrác: János vitéz), Zórika (Lehár Ferenc: Cigányszerelem), Liza (Lehár Ferenc: A mosoly országa), Glavari Hanna (Lehár Ferenc: A víg özvegy), Lucy (Jacobi Viktor: Leányvásár), Rolla (Szirmai Albert: Mágnás Miska).

Banner Mária (2010)
 


Szerepek:

Szilvia, sanzonett



Liza, a leánya



Elõadó



Közremûködõ



Elõadó



Elõadó



Ének



Elõadó



Közremûködõ



Elõadó



Elõadó



Ének



Ének



Elõadó



A francia királykisasszony

Kacsóh Pongrác: János Vitéz , 1953



Szaffi

Johann Strauss: Cigánybáró , 1950



Szaffi

Johann Strauss: Cigánybáró , 1960



Szilvia, sanzonett



Zórika, a lánya



Roth Márta színésznõ

Gherase Dendrino: Szálljon a dal... , 1958



Ljuba

Ny.A.Adujev – Scserbacsov: Dohányon vett kapitány , 1959



Liza



Kláva Ignatjuk, a Timirjazev Akadémia hallgatója, volt traktorista, ismert személyiség

Valentyin Katajev: Bolondos vasárnap , 1959



Susanne de Grandeville



Médi



Sándor Margit, énekesnõ



Rose-Marie

Rudolf Friml – Herbert Stothart: Rose-Marie , 1963



Melitta, a felesége

Hubay Miklós – Vas István – Ránki György: Egy szerelem három éjszakája , 1963



Asszony



III.summáslány

Móricz Zsigmond: Úri muri , 1964



Lucy, a leányuk

Bródy Miksa - Martos Ferenc - Jacobi Victor: Leányvásár , 1965



Rolla, a leányuk

Szirmai Albert: Mágnás Miska , 1965



Stefánia, a felesége

Szirmai Albert: Mágnás Miska , 1965



Dizõz

Kállai István – Fényes Szabolcs: Majd a papa , 1970



Cica



Ápolónõ



Louisa

Eugene O’Neill: Amerikai Elektra , 1968



Angela



Blaha Lujza

Dékány András és Baróti Géza: Dankó Pista , 1969



Makrainé

Csizmarek – Semsei– Nádas – Csanak: Érdekházasság , 1968



Veronika



Iluska és Francia királykisasszony



Anna

Méhes György – Majláth Júlia: Mi, férfiak , 1971



Királyné Encella

Emõd Tamás – Szirmai Albert: Mézeskalács , 1973



Udvaroncok és a Szentírás Szövetségének tagjai



Cluvia



Elõadja



Chiriana



Mária, színésznõ

Békeffy István – Lajtai Lajos: A régi nyár , 1980



Elõadja




Alkotások:

Szólót énekel

Johann Wolfgang Goethe: Stella , 1981



A mûsort összeállította