Horia Lovinescu

Egy mûvész halála

Színmû három felvonásban

Forditó: Kelemen István

„A dráma az emberi lét határkérdéseivel foglalkozik: az élet és halál kérdésével, s azon belül az ember és környezete viszonyával. A szerzõ drámája egy emberi és egyben mûvészi sors befejezõ szakaszának ábrázolásán keresztül korunk jellegzetes filozófiai és esztétikai kérdéseire keres feleletet. Drámát írt errõl a napjainkban sokféle mûfajban, sokféle mûben boncolgatott témáról, gondolati-érzelmi síkon játszódó, belsõ történésû drámát: mondhatni: cselekményekkel alátámasztott pszichológiai krónikáját egy embernek, aki hirtelen nyugtalanító közelségbe kerül a halállal. Már a dráma alaphelyzetében világosan kirajzolódik, hogy Lovinescu hõsében nem valami homályos erõ hatására támad fel a halálfélelem, nyomasztó magányossága nem valami titokzatosan mûködõ életérzés következménye.
Ez az ember erõs, egész életét céltudatosan élõ mûvész volt, egyensúlyi helyzetében félre nem érthetõ szerepet játszott értõ és támogató környezete csakúgy, mint pontosan körvonalazott eszményei. A halál megérzése és félelme, a hirtelen jelentkezõ végzetes betegség nyomán hatalmasodik el rajta. A hõs maga is határhelyzetben: az élet és a halál mezsgyéjén áll, s ebbõl, az emberi lét viszonylatában mindennél élesebb konfliktusból keres megnyugtató vagy legalábbis elviselhetõ kiutat.
A halálfélelem szorongásából menekülve, a természetes emberi kapcsolatok védelmét keresi a mûvész, húsz éve óta ismert barátnõjénél éppen úgy, mint az ifjúság varázsát utolszor megcsillogató fiatal szerelemben.
Magára marad-e a mûvész halálfélelmével?
A kérdés megválaszolásában két jelentõs tényezõre kell felfigyelnünk. Az egyik éppen a mûvészet szerepe a szobrász életében. A másik. A mûvész és dajkája kapcsolata. Optimista, életigenlõ mûvészi hitvallása az a pillér, amire egész emberi tartása támaszkodik a nehéz küzdelmek idején.” (Implon Irén, Fáklya)
 

Szereplők:

Bemutató: 1964.11.26