Előadások / Szigligeti Társulat / 2024-2025

Victor Ion Popa

Micsoda zûrzavar

Vígjáték három felvonásban

Forditó: Méliusz József

„Ugyan papa, egész idõ alatt itt rejtõzködtünk Cadâr apónál!” – jelenti be Anna a játék végén, és ezzel, amint a vígjátékban szokás, megoldódik a nagy probléma: a fiatalok egymáséi lehetnek immár törvényesen is, megszerezve a szülõi áldást, az apák is boldogok, a megbékélés általános… Victor Ion Popa, a vérbeli színházi szakember a vérbõ komédia iránti igényt igyekezett az átlagánál magasabb szinten kielégíteni.
Anna és Ionel szerelmét mindaddig nem zavarja semmi és senki. Míg valaki meg nem jegyzi: jó, jó szép dolog a szerelem, de mit szól ehhez a világ? A konfliktus itt kezdõdik: szerethet egy román fiú egy zsidó leányt? Meddig mehetnek el kapcsolatukban? Mind megannyi nem éppen új kérdés – de 1933-ban ez több volt egy színpadi helyzetnél. A nacionalizmus, a sovinizmus árnyainak növekedésekor, a faji törvények elõestéjén ilyen nemes eszmékért kiállni mindenképpen tiszteletet követelõ magatartás. A szerzõ konfliktusa megoldásában a bensõséges, ugyanakkor kispolgári korlátokra utaló humánum hangját ütötte meg. A látszatellentétek eltûnnek, elvégre csak az anya biztos, az apaság kérdését egyáltalán nem könnyû tisztázni, és diadalt arat a jóság, a bizalom, a megértés.
„Az író mestere a furfangos ötleteknek. Adott pillanatokban, mintegy idõzítve robbannak helyzetei, s egykettõre minden a feje tetején áll. Cadir jóvoltából kiderül, hogy Anna nem is a Ianche lánya, hanem a Tachéé. Ionel részérõl szintén, hogy a Ianchéé, azaz nemsokára megtudjuk, mindez korántsem igazság, hisz mindkét férj távol járt, és a tettes tulajdonképpen Cadir, azaz… minden marad a régiben. Csak éppen a fiatalok találják meg boldogságukat.” (Nemlaha György, Utunk)
 


Szereplők:


Take:

Kiss István

Safta anyó


Rendező:

Díszlet- és jelmeztervezõ:

Segédrendezõ:

Ügyelõ:

Súgó:

Fõvilágosító:

Maszkmester:

Bemutató: 1965.10.28