Jean Racine

Phaedra

Tragédia

Forditó: Somlyó György

Antik történetbõl született klasszikus tragédia a váradi színpadon. A szigorú formai szabályok közé szorított szenvedélyek egy szûk színházi térben vetülnek ki. A végzetszerûség és a véletlen, valamint a klasszicista dráma szabályai csupán jól irányzott eszközök arra, hogy önmaguk kínpadán lássuk Racine szereplõit. A történet maga görög forrásokra nyúlik vissza, de a felsorakoztatott emberek olyan örökkévaló érzések tulajdonosai, amelyek kortalanok. A színpadi adaptáció elrugaszkodik a kortól, amelyben született. A szereplõk alexandrinusban beszélnek: megpróbálják fegyelmezetten megfogalmazni érzéseiket, de képtelenek egyszerûen és nyíltan kimondani azokat. Mélységesen összezavart és kaotikus belsõt sugárzó érzeseket látunk. Az elõadás jelmeze és díszlete mentes az udvari pompa velejáróitól, a királyi dísz és ékesség csak a belsõ fenségben és a tisztaságvágyban keresendõ.

Mindent vagy semmit: végzetes játék ez, ahol tét maga az élet. Életösztön és halálösztön közt ingadozó lelkek egy lemeztelenített térben mutatkoznak meg, ahol nincs más lehetõség, csak a beszéd. Vallani a vágyakról, amelyek szétfeszítik az embert. Egy olyan világ elevenedik meg, ahol a mindent felégetõ tûz azért pusztít, mert létezik az erkölcs és a tisztaság. Mérlegre kerül a bûn és a szenvedély, de a zavart vágyak a kínlódás hálójába fulladnak. Abban a pillanatban, amikor Phaedra kimondja bûnösnek vélt érzelmeit, a tragédia elkerülhetetlen.

Volt egyszer egy nõ, aki egy pillanatra azt képzelte, hogy össze lehet békíteni a világot és az illúziókat az istenek tekintetével. Ezért a pillanatért kellett meghalnia – neki, és azoknak az embereknek, akiket a legjobban szeretett. Az élet azonban megy tovább. Aki a végén marad, magában hordozza az életet – enyhítve ezzel a tragédia súlyán.

Kádár-Dombi Katalin
dramaturg

Szereplők:

Bemutató: 2008.09.20