Noir

Tranzdanz

…”de ami valamennyiőjüket, akiket odakint ért, a legmélyebben megdöbbentette, az a csepegő eső volt, mert ez is megállt, egyszerűen megállt az eső az esőben, a cseppek maradtak, ahol éppen voltak, a levegőben, lejjebb vagy följebb, mindegy, ezernyi és tízezernyi és százezernyi csepp állt abban a pillanatban ég és föld között, és nem hullott tovább…és ha valami aztán maradt is bennük mindabból, ami történt, az semmi más nem volt, csak félelem, egy félelem, mely már csak emlékezett az iménti félelemre”…(Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér)… „Groteszken elrajzolt színpadi teremtményei bármely panoptikumban felidéznék eredetijüket, a mindennapjainkból jól ismert, ízléstelen smukkokban páváskodó újgazdagoktól a rémült kisemberek és a sunyi törtetők során át a felszínesen, de kurzusképesen magyarkodókig. …Az élet nevű mókuskerékben egymás mellett, de magányosan vergődő négy alakot a bármikor bárhonnan rájuk zúduló csapások lehetősége és a változtatás lehetetlensége, az állandósult félelem köti össze. Így aztán csak behúzott nyakkal legénykednek, kiszolgáltatott bábként téblábolnak saját sorsukban, egészen addig, amíg a felvillanó fények ki nem jelölik nekik a menekülés útját”