Földes László Hobo

Csavargók tízparancsolata

FÖLDES LÁSZLÓ HOBO:
CSAVARGÓK TÍZPARANCSOLATA
Zenés monológ

Zene: Hobo Blues Band
Szöveg: Földes László Hobo
Látvány-jelmez: Ondraschek Péter
Rendezõ: VIDNYÁNSZKY ATTILA

„Sohasem akartam mást, csak bohóc lenni." (Hobo)

„Monodrámán dolgozom. Debrecenben fogjuk elõadni. Egy zenészsors – nem az enyém –, amelyben össze tudom foglalni… - árulkodott volna terveirõl két éve egy interjúban, ám a szépséges kérdezõ-leány izgalmasabb ösvényre terelte a gondolatait. Egy éppen esedékes megakoncertrõl folytatódott a faggatás. Nos, jelenleg tartanak a próbák Vidnyánszky Attila irányításával a Csokonai Színházban, s kirajzolódik az, amirõl interjúalanyként nem beszélhetett.

Utakról esik szó a Csavargók tízparancsolatában. A vándorlásról, amely látszatra fizikai cselekedetek sorozata, valójában azonban jelképekkel, titkokkal teljes szellemi barangolás. Örökös útonlét: a zaklatottság monotóniája, az életvitelszerû nyughatatlanság. Minden útra kelés az otthonra találás reményében történik, minden megérkezésben benne van a megállapodás reménye, minden kicsomagolásban ott a sejtelem, hogy innen is tovább kell állni elõbb-utóbb.

Az est gerincét a Csavargók tízparancsolata c. kötet versei adják. Úgy épül fel a mûsor, hogy kirajzolódjék belõle a zenész világérzékelésének, gondolkodásának fejlõdéstörténete. Elindulunk a kezdetbeli Doors slágerektõl, „Amikor elérkezett hozzánk is a Zene / És kibontotta hajunk zászlaját", s a lázadástörténet elejétõl – végig a blues fejezetein át – eljutunk a máig. Fotók, képek jelennek meg a háttérben, és felhangzanak az egyes korszakokat legerõteljesebben kifejezõ dalok. Az útélmények zenei sûrítményei.

Slágertõl slágerig haladunk, ám nem céltalanul. Egy letisztulási folyamat részesévé tesznek bennünket az alkotók. Elvezetnek a szimbolikus hármas útelágazásig, majd a tengerhez, aminek a hiányát sokáig szenvedte a zenész. A tenger. Ahonnan át lehet szólni a túlsó partra… a tenger, ahonnan fel lehet kiáltani a csillagokig. A vándorút szembesülés a saját múltjával, a saját életével. Az istenkeresés nagy aktusa.

Nem komor Istenre vágyik Hobo. A játszóembert megbecsülõ Istent keresi, a csavargókat csavargóságukban megtartva védelmezõ Istent szólítja. „Legnagyobb dolog játszani – vallja. „Mindig magam választottam a sorsomat." „Se jobbra, se balra nem tartozom." „Halj meg, és nagy leszel! Posztumusz lesz kifizetõdõ." „Nem vagyok egyedül, és boldog vagyok. Gyönyörû családom van. A csavargónak van hova hazamenni."