Hírarchívum / Lilliput Társulat 2018.08.16
A Lilliput Társulat tervezett bemutatói
Tizennyolc tervezett premierrel, köztük két ősbemutatóval, három fesztivállal és számos rendhagyó eseménnyel várja közönségét a 2018/2019-es évadban a nagyváradi Szigligeti Színház. Az évad az első nagyváradi magyar hivatásos színielőadás 220. évfordulójának jegyében telik. A legkisebbeket a Lilliput Társulat tervezett bemutatói várják.
Szeptember 8-án mutatja be a Lilliput Társulat Varró Dániel és Presser Gábor nagysikerű zenés előadását, a Túl a Maszat-hegyen című produkciót, amelyben a Lilliput Társulat tagjai mellett tucatnyi gyermekszereplő is részt vesz. A Lilliput Társulat Bartal Kiss Rita által rendezett produkcióval nyitja évadát, miután augusztusban Esztergomban és Nagyváradon is bábos alkotótábort tartottak.
Az évad következő bemutatóját Hajdu Géza, a Szigligeti Társulat színművésze viszi színre. Szekernyés László Trón alatt a király című produkció, a barátság és az önzetlen szeretet erejéről: „a jóság, a tisztaság, a szeretet legyőzi a hazugságra épült gonosz macskák birodalmának rendszerét, ahol még a király is egy egér” – összegzi az előadás cselekményét az ismertető.
Az évad hátralevő részében Mátyás király egy képzeletbeli gyermekkori történetével ismerkedhetnek meg a legkisebbek (Hollós Mátyás, író és rendező: Dió Zoltán): „I.Mátyást, azaz Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya, Ausztria hercegét; európai krónikákban Corvin Mátyást mi egyszerűen Mátyás királyként ismerjük. De a bölcs uralkodó, az erős hadvezér, az igazságos bíró és a szoknyavadász férj volt gyermek és kamasz is: kíváncsi, csintalan, igazi kópé. Akadt vele gondja elég a jámbor tanítónak, aki akkor éppen Várad püspöke, Vitéz János volt. A püspöki palotából titokban gyakran kiszökdöső jólelkű, vidám kis csibészt a váradiak úgy ismerték: Hollós Mátyás”.
Az évad utolsó bemutatójaként Frank L. Baum klasszikusát, az Óz, a nagy varázslót viszi színre Lélek Sándor Tibor: „Dorothy kétségbeesetten nézte az ismeretlen helyet. Óz mesebeli birodalmába repítette a forgószél. Egyedül a nagy varázsló segíthet neki abban, hogy hazataláljon. De mielőtt hazamehetne, kalandos utat kell megtennie Smaragdvárosig. Útközben találkozik a Madárijesztővel, a Bádogemberrel és a Gyáva Oroszlánnal, akiknek ész, szív és bátorság kell, és rájön mekkora erő a barátság és a szeretet”.
Jegyek és bérletek
A 2018/2019-es évadban tizenhat nagyváradi és három vándorbérlet közül választhatnak az érdeklődők. A hagyományos bérletházak mellett, idén hét szabadbérletet kínál a színház, köztük kifejezetten pedagógusoknak szánt bérlettel és zenés előadásokra érvényesíthető csomaggal. Újdonság, hogy ettől az évadtól kezdődően két típusú táncbérlet váltható: a Kortárs táncbérlet a Nagyvárad Táncegyüttes három kortárs táncelőadására (Idegen, Bardo, Kármen – a dunaújvárosi Bartók Táncszínház vendégelőadása), a Nagyvárad táncbérlet pedig a társulat három folklórelőadására (Népek tengere, Aranyos szegelet, Ütközések) érvényesíthető.
A Szigligeti Színház 2018/2019-es évadának bérletkínálatáról, illetve tervezett előadásairól bővebb tájékoztatást a Szigligeti Színház weboldalán (www.szigligeti.ro), Facebook-csatornáján (www.facebook.com/NagyvaradiSzigligetiSzinhaz), illetve a színház jegypénztárában és partnerintézményeiben terjeszett évadhirdető füzetben kaphatnak az érdeklődők.