Hírarchívum / Lilliput Társulat 2019.10.02
Megkezdődött a IV. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja
Október 1-én vette kezdetét és október 5-ig tart a Szigligeti Színház Lilliput Társulata által kezdeményezett IV. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja. A nagyváradi művészi bábjátszás kiemelkedő alakjáról, Fux Pálról elnevezett esemény a régióban egyedülálló módon vállalja fel, hogy az erdélyi magyar bábszínházak fórumaként lehetőséget biztosítson a szakmai párbeszédre. Az idei kiadáson 17 társulat 28 előadását láthatják az érdeklődők, az erdélyi társulatok mellett pedig Magyarország területéről is érkeznek vendégfellépők. A fesztivál egy nulladik nappal is kiegészült, szeptember 30-án a népmese napján három előadást is láthattak az érdeklődők: a pécsi MárkusZínház Laci királyfiját, Pályi János Vitéz László történetet hozott Kaposvárról, az esti órákban pedig a nagyváradi Huncutkák színjátszó csoportnak örvendhetett a közönség.
Október 1-én a Lilliput Társulaté volt a fesztivál első versenyelőadása, a Hollós Mátyás. A Tradíció és innováció. 70 év báb konferenciasorozat Megíratlan történeteink című első állomása is a fesztivál nyitónapján zajlott. Előadást tartott két szekcióban Kocsis Tünde (Báb és mím. Balló Zsuzsa, Balló Zoltán és Péter János művész(él)ete), dr. Novák Ildikó (Szobor vagy báb? Betekintés Haller József bábszínházi univerzumába), drd. Biró Árpád Levente (Bábszínház a rendszerváltás előtt), Bandura Emese (Brighella 15), dr. Palocsay Kisó Kata(Hagyományőrzés az újszerűség jegyében),Fekete Anetta (Emberke, oh! – Kovács Ildikó minimalista bábszínházi esztétikája), valamint Színház. Pedagógia. – bábszínházi nevelési workshop is volt Végvári Viktória (Budapest Bábszínház) vezetésével. A konferencia keretében szakmai közönség előtt is szerepelt a Hídavatás című előadás, melyet a Szigligeti Tanoda B csoportja vitt színre.
A nap utolsó előadása előtt Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, valamint Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője nyitotta meg hivatalosan a fesztivált, amelyet a Túl a Maszat-hegyen című előadás követett. A napot ünnepélyes állófogadás zárta.