Segít, ha megtanuljuk meghúzni a határainkat – interjú Kertész Erzsivel

Amikor problémafeldolgozó könyveket, meséket, történeteket írsz, az író vagy a pszichológus éned a meghatározóbb?

A témaválasztásnál és a konfliktus megtervezésénél valószínűleg a pszichológusi énem dominál. Abba is beleszól, hogyan építsem fel a karaktert, hiszen a nehézség a körülmények mellett sokszor magában a jellemben gyökerezik. Amikor megvannak a keretek, onnantól az írói énemet engedem szabadjára. Ekkor már jöhetnek az ötletek, akár merészebb elgondolások, meglepő vagy humoros epizódok, jelenetek. Ez a kreatív része a folyamatnak. Végül az ellenőrzés, utómunka során megint visszatér kicsit a szakmai nézőpont. Szóval ide-oda kapcsolgatok a két agyféltekém között.

Nagyon sok kiskamasz a te könyveid által kap rá az olvasás ízére. A Most én olvasok sorozat szülők és gyerekek kapaszkodója. A (kis)kamaszok körében a Panthera sorozatod az egyik legnagyobb siker jelenleg, de mi a te kedvenc saját könyved? Szabad egyáltalán ilyet kérdezni egy írótól?

Természetesen szabad, de nehéz rá válaszolni. Ha a könyvek emberek lennének, azt mondanám, hogy mindegyik másféle egyéniség, és a viszonyom is mindegyikhez más. A Labirintó azért kedves nekem, mert az volt az első könyvem. A Panthera sorozat azért fontos számomra, mert ezen keresztül érzékelem leginkább, hogy eljutottam a gyerekekhez, és a legtöbb kérdés, visszajelzés is ezzel kapcsolatban érkezik. A Göröngyös Úti Iskola című sorozatot már több nyelvre lefordították, erre is büszke vagyok. Vannak talán kevésbé ismert könyveim, melyek viszont a személyes érintettség, témaválasztás miatt állnak közel hozzám. Így tényleg nehéz egyet kiemelni.

Van olyan műved, amit kifejezetten szeretnél színpadon vagy vásznon viszont látni?

Jó kérdés! A Panthera és a NEM mese színpadi és bábszínházi feldolgozásainak borzasztóan örülök. Persze legszívesebben minden történetemet megnézném színpadon vagy filmen, hiszen amikor írok, akkor is egyfajta belső filmként forog a fejemben a sztori. Az újabb könyveim közül a Mindig másnap című félig komoly-félig abszurd mesém szerintem érdekes lenne színpadi feldolgozásban, illetve szívesen megnézném ilyen formában az Éjszakai kert misztikus világát is. Régebbi, titkos vágyam, hogy az Állat Kávézoo epizódjait egyszer rajzfilm formájában láthassam viszont. Igaz, ennél a sorozatnál a korosztályos besorolás némi fejtörést okozna.

Szántó Viktória dramaturggal nem ez az első közös munkád. Amikor egy írásod színpadra kerül, mennyire engedsz szabad kezet a dramaturgnak? Mik a legfontosabb szempontok, amihez ragaszkodsz?

Általában nem szoktam beleszólni a munkájukba. Megnyugtató volt, hogy Vikit már ismertem, így nyugodt szívvel rábízhattam a történetet, tudtam, hogy jó kezekben van nála. Egyébként elég rugalmas vagyok ebben a tekintetben. Nem zavar a friss nézőpont, vagy ha nem minden az én elképzelésem szerint alakul. Sőt, rá tudok csodálkozni arra, mennyi minden bontakozhat ki az eredeti történetből. Eddig nem voltak rossz tapasztalataim a feldolgozásokkal. Olyan is előfordult, hogy dramaturg segítségével én magam írtam meg a könyvemből készült darabot, ami jó kitekintés volt a színház világába, és egy izgalmas, új terep számomra.

Hogyan született a Nem mese?

Kasza Juli illusztrátor barátnőmmel a 2016-os Aranyvackor pályázatra jelentkeztünk ezzel a könyvtervvel. Olyan történeteket várt a zsűri, melyek valamilyen „rázós üggyel” foglalkoznak. Én könnyedebb, de általános témát kerestem, ami sokakat érint. Ekkor jutott eszembe a nemet mondás nehézsége, amit szerintem széles körben elterjedt problémának nevezhetünk. Ahogy töprengtem a témán, eszembe jutott, hogy mennyiféle módon lehet nemet mondani. Úgy döntöttem, hogy pont ezt a sokféleséget teszem meg a történet alapjának egy alakváltó figura bevetésével. Úgy látom, hogy ez a figura tetszik a gyerekeknek, Kasza Juli pedig tényleg sziporkázott a különféle NEM-ek rajzolásakor.

Miért fontos megtanulni kimondani, azt, hogy nem?

Magunknak is, másoknak is segítünk azzal, ha megtanuljuk meghúzni a határainkat. A nemet mondás egyébként csak a jéghegy csúcsa, szerintem van előtte egy hosszabb folyamat, melynek során önmagunkkal kell dűlőre jutnunk azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami tényleg belefér nekünk, és melyek azok a helyzetek, ahol a külvilágnak való megfelelés, a félelem vagy a tetszeni vágyás, esetleg a konformizmus motiválja a döntésünket. Talán az elsőnek és legfontosabbnak ezt a finom belső érzékelést tartom. A saját érzéseink tudatosítását, illetve más esetekben a felhatalmazottság érzését: szabad nemet mondani, lehet helye, létjogosultsága, és meg lehet úgy is tenni, hogy nem okozunk vele kárt vagy rossz érzéseket. Ehhez időnként bátorítást kell adni a gyerekeknek, szerintem fontos beszélni velük erről. Ugyanakkor kaptam már olyan szülői visszajelzéseket is, hogy a gyerekeik profin mondják a NEM-et, ideje az IGEN-ről is könyvet írnom. Ha minden jól alakul, idén erre is sor kerül.

 

Lejegyezte: Botházy-Daróczi Réka

Fotó: Rákosi Beáta