„A csapatra kerestem anyagot” - Beszélgetés Györfi Csabával

A Boris Vian Birodalomépítők, avagy A Schmürz című drámáján alapuló fizikai színházi produkció volt a Szigligeti Színház első olyan előadása, amelyet már az új stúdiótérben, a Bémer (Ferdinand) téri Transilvania Színpadon hoztak létre alkotói. A Nagyvárad Táncegyüttes kortárs részlegét Györfi Csaba instruálta az abszurd és sötét humorú, 14 éven felülieknek ajánlott előadás létrehozásában – vele beszélgettünk. Az előadást márciusban mutattuk be stúdióavató rendezvénysorozatunk keretében, és legközelebb április 25-én 18 órától látható a Transilvania Színpadon.

Hogyan találkoztál Boris Vian drámájával?

E szerencsés találkozást hosszú keresés előzte meg, mivel ebben az esetben a csapatra kerestem anyagot, nem pedig egy általam kedvelt darabot formáltam rá az emberekre. Azt határozottan tudtam, hogy abszurdból dolgoznék, univerzális problematikákat szeretnék fejtegetni sajátos nyelven, egy olyan alapanyagot kerestem, ami jól állhat a csapatnak, nem mellesleg jó kihívás lehet a figurák megformálása és a viszonyrendszerek kibontása. E keresés során találtam rá erre a véleményem szerint magyar nyelvterületen indokolatlanul mellőzött anyagra, melynek ereje, mondanivalója, de főleg az atmoszférája első olvasásra lenyűgözött.

Melyek a kihívásai a drámai szöveg mozgásművészetre való értelmezésének?

Sokkal nehezebb dolga van az alkotónak, ha teljes mértékben hű akar lenni az adott mű szellemiségéhez, mondanivalójához. Mivel a választott dráma abszurditásából és mondanivalójából adódóan egy eleve sokféleképpen értelmezhető és színpadra vihető szöveg, mi egy picit másként ugrottunk neki. Az alkotói folyamatban számomra inkább egy alappillért jelentett a drámai szöveg, ez megadta az előadás fő szerkezeti alapjait, komoly szabályrendszert mutatott a figurák jellemfejlődésében, de ezek mellett korlátok nélkül arra törekedtem, hogy a saját vízióim fogalmazódjanak meg az előadás atmoszféráját és tematikáját illetően. Azt gondolom, hogy egy picit újraértelmeztük a Vian által megfogalmazottakat és a fizikai színház univerzalitásából adódóan plusz értelmezésrétegeket is sikerült beültetni az előadásba.

Milyen érzésekkel tértél be az új stúdióba? Milyen itt a munka?

A próbák folyamán nagyon jól belaktuk és megszerettük ezt a teret. Minden körülmény és technikai eszköz adott ahhoz, hogy jó kamaraprodukciókat lehessen létrehozni és játszani benne.

Fontosnak tartod, hogy az NTE kortárstánc-csapatának rendelkezésére álljon egy ilyen típusú alternatív tér? Jellegüket tekintve miben különböznek a stúdióban létrehozott kortárs produkciók a nagyszínpadi táncszínházi előadásoktól?

Talán a legfontosabb különbség az intimitás. Az a fajta személyesség, amely a játszó-néző közelségéből adódik, erőteljesebben tud érvényesülni egy stúdiótérben, mint a nagy befogadóképességű teátrumokban. Az NTE csapatának eddig is elengedhetetlen volt egy ehhez hasonló intim tér. Mivel A Schmürz című előadásunk nem a tánc esztétikai minőségével, hanem inkább a test fizikai jelenléte mellett a burleszk, a pantomim, néhol a chaplini némafilmek hangulatát idéző mikro-kifejezésmóddal operál, elengedhetetlennek tartom, hogy a néző karnyújtásnyi távolságból nézze és érezze a figurák szagát és játékát. Ez a fúzió nézők és játszók közt jelenti számomra a színház lényegét.

Kérdezett: Bozsódi-Nagy Orsolya