Előadások / Szigligeti Társulat / 2024-2025

Jutalomjáték

Jubileumi előadás Halasi Erzsébet színészi pályafutásának 50. évfordulójára

Forditó:

Összeállítás Heltai Jenő és Molnár Ferenc jeleneteiből, valamint Gábor Andor, Gyöngy Pál, Lajtai Lajos, Lányi Viktor, Szilágyi György, Szirmai Albert, Weiner István, Zerkovitz Béla és mások dalaiból

I. felvonás

Nyitány
Próbán – jelenet
A múzsa csókja – dal
Egy boldog éjszaka – dal
Konferansz
Bal négyes páholy – dal
Az ácslegény és a színésznő – dal
Vallomások órája – jelenet
Trombitás – dal
Színház – jelenet
A színi iskola – dal
Beszélgetés a görllel – jelenet
Színházi levél – dal
A színésznő és az idegen hölgy – jelenet
Hová sietsz? – dal
Egy vándorcirkusz ócska padján – dal
Ez a színház – dal
Finálé

II. felvonás

Zenélő óra – dal
Interjú – jelenet
A boldogság – dal
Egy színésznőnek örök álma – dal
Nekem élet a színház – dal
Finálé


A Jutalomjáték elé

Elődeink jó szokását folytatva, jutalomjátékkal ünnepeljük az arra érdemesült kollégákat a világot jelentő deszkákon. Így volt ez eddig, és reméljük, így lesz ezután is az immár újra a régi fényében tündöklő teátrumban, a Szigligeti Színházban.
Felemelő érzés számomra, hogy én kaptam megbízást Nemlaha György barátommal együtt, hogy az 50. évadjában járó kedves kolléganőnek, színházunk egyik legnevesebb művésznőjének, Halasi Erzsébetnek a jubileumi előadását létrehozzuk. Jubilálni sok mindennel lehet, előadóesttől a sokszereplős színműig, drámától az operettig, bármi lehet jutalomjáték. Ez esetben az ünnepelt óhaját figyelembe véve úgy gondoltuk, hogy ez a jutalomjáték legyen egy olyan szórakoztató előadás, amit két benne szereplő dal határoz meg talán a legjobban, éspedig: Nekem élet a színház és Boldogság, ha a közönség szeret. Igen, a csupa nagybetűs SZÍNHÁZ, ami nem létezik közönség nélkül, a témája és a tartalma ennek az ünnepi estnek, amelynek főcímévé lett a JUTALOMJÁTÉK. Egy olyan szórakoztató előadás, melynek minden dala és jelenete a színházról, a színészről és a színésznőről, a szerzőről és a rendezőről, a szerelemről és a csalódásról szól, ami maga az élet, csak éppen színháznak neveztetik. De hiszen Shakespeare-től tudjuk, hogy színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő.
Az alkotókkal együtt kívánom Halasi Erzsikének, hogy sokáig legyen még része ilyen jutalomjátékokban, és kedves közönségünknek, hogy Önöknek is jutalom legyen ez a játék.

Meleg Vilmos
rendező


Szereplők:


Előadó

Előadó

Előadó

Előadó

Előadó

Előadó


Rendező:

Szerkesztő:

Díszlet, jelmez:

Zenei vezető:

Koreográfia:

Ügyelő:

Súgó:

Világosító:

Világosító:

Hangosító:

Hangosító:

Bemutató: 2011.11.19


Jutalomjáték